2015. augusztus 20., csütörtök

Júliusi-augusztusi kedvencek

Szépségápolás és divat szempontjából meglehetősen egyhangúan telt a nyaram: az esetek nagy részében egyáltalán nem sminkeltem, vagy ha mégis, a BB krém-szemöldök-szempillaspirál-ajakbalzsam kombinációra tettem le a voksomat, ennél többet nem tudtam elviselni a hőségben, és ugyancsak a melegre való tekintettel a saru-magas derekú farmersort-top tetszőleges színváltozatait variáltam, ha épp mentem valahova. A Soundra és néhány esti programra csíptem csak ki magam, Görögországban viszont egy-két este kivételével egyáltalán nem sminkeltem. Mindezek ellenére akadt pár olyan termék, nagy részük nem dekorkozmetikum, amiről szívesen megemlékeznék pár sorban, és egy részüket ősszel is lelkesen fogom használni.


Kezdjük is az Elseve Selymes Olajjal, amiből három típus létezik, nekem a károsodott hajra való van meg. A különféle környezeti hatások (pl. erős UV sugárzás és sós víz) nagy mértékben roncsolták a hajamat, ez az olaj viszont valamelyest azonnal javított a helyzeten. Finom az illata, nem túl sűrű, így könnyen eloszlik, viszont nem is kell belőle sok. Fényessé és selymes tapintásúvá teszi a hajat, ugyanakkor nem nehezíti el. Száraz és nedves hajon is használtam már, mindkét módszerrel működött, csak ajánlani tudom!




Ezen a nyáron kipróbáltam két kézműves szappant és azonnal beléjük szerettem! Különösen az alsó, teafás szappan lett nagy kedvenc, lassan két hónapja lecseréltem a géles arctisztítómat erre, és sokkal szebb a bőröm, kevesebb a mitesszer alakult ki és kevésbé zsírosodik. Sokan nem szeretik a teafa illatát, én viszont igen, ez csak egy plusz indok, amiért meg fogok maradni a szappan mellett. A felső csokis-mentásat fürdésnél szoktam használni, isteni az illata, viszont ezen a téren szerintem vissza fogok térni a tusfürdőkhöz.


Nem hiszem, hogy sokatoknak újdonsággal szolgálhatok, ha azt mondom a Panthenol igazi csodaszer leégett bőrre, de mégis be kell tennem, ugyanis nekem nagyon sokat segített. Görögországban sikerült nagyon csúnyán leégnem és a Panthenollal való fújkálás megelőzte a fájdalmas hólyagok kialakulását és megnyugtatta a bőrömet.


A bevezetőben említettem, hogy nem gyakran sminkeltem, és ha mégis, akkor sem került elő sok termék. Két dolgot azonban mégis bekerült a kedvencek közé. Az egyik a Love&Peach árnyalatú Catrice pirosító, amit még a szortimentkiárusítás alatt szereztem be azzal a nem titkolt céllal, hogy ő legyen a nyári pirosítóm. Szinte mindig ezt használtam, kellően tartós és pigmentált, enyhén lebarnult bőrrel még szebben mutat.
A Maybelline Babylips ajakápoló azóta érdekel, mióta két-három éve Bethany Mota egyik videójában találkoztam vele. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy végre itthon is kapni őket! A Cherry Me változatot vettem meg, a nevéből adódóan cseresznyés illatú és korallos-rózsaszínes árnyalatba vonja az ajkakat. A hidratáló hatásával elégedett vagyok, imádom a csomagolását, szerintem fogok venni legalább egy másik színt is!


Magas derekú farmersortok, aww... Ez a három volt a kedvencem idén nyáron: kényelmesek, jól kombinálhatóak, bármilyen alkalomra tökéletesek, kell ennél több?


A névnapomra kapott sötét pink Converse örök kedvenccé nőtte ki magát, pedig az elején a színe miatt kicsit szkeptikus voltam vele. Igazából pont a színe miatt tudom bármikor felkapni, tökéletesen passzol a meglehetősen monokróm gardróbomba. Végigtáncolt éjszakák, végigtalpalt nappalok kötődnek hozzá már most, pedig csak július elején kaptam!
A nude plasztik sarut Görögországban vettem egy helyi cipőboltban (egyébként itthoni kínaikban is találni hasonlókat), egyszerű, kényelmes, és nem túl sérülékeny, remélem, még tudom hordani párszor a szezonban.


Az előző posztban meséltem már a gólyatáborról, ami az egyik kedvenc nyári élményem, úgy gondoltam, megmutatom a gólyapólónkat, mert szerintem szuper a mintája.


A nyár során leginkább Trónok harcát és Kardok viharát olvastam (ez utóbbit még ketten olvastuk párhuzamosan a társaságból Görögországban =), az egész sorozatot változatlanul imádom, de kedvenc nyári olvasmánynak mégis a Forbes magazint választottam. Az egész a júliusi számmal indult, amit a fiatal szegedi vállalkozásokról szóló cikk miatt kaptam meg, de elolvastam az egészet, és nagyon megtetszett. Érdekes, friss témákat közöl emberközeli hangvételben - bár a tartalom teljes megértéséhez bizony érdemes otthon lenni a gazdaságban legalább alapszinten. Nekem ilyen tekintetben kevés a tudásom, de talán a Forbes hozzájárulhat a látóköröm bővítéséhez, plusz érdekel a vállalkozások világa, az üzlet és a gazdaság.

Végezetül hoztam néhány képet a sokat emlegetett görögországi útról. Busszal mentünk (gyilkos huszonsok órás történet), szuper apartmanházban laktunk Platamonban, általában hárman-négyen egy szobában. A napjaink nagyrészt lazulással teltek, nappal a strandon, éjjel a szálláson és a tengerparton, hamar átvettük a görög életritmust. =) Az utazási irodánál volt lehetőség fakultatív programokon részt venni, mi a skiathosi hajóutat és Athént választottuk, mindkettő szuper volt. Igazi feltöltődés volt ez a nyaralás, szívesen visszatérnék, a társaság maradhat, de a buszt cserélném valami kényelmesebbre. =)

Platamoni strand

Skiathos

Akropolisz


1 megjegyzés: