2015. március 18., szerda

Szerdai inspiráció #6

Nemrég eszembe jutott, milyen rég volt könyves poszt a blogon. Imádom ezeket a típusú bejegyzéseket írni, és általában Ti is szeretni szoktátok őket, úgyhogy szégyellem is magam emiatt rendesen. Sajnos vagy nem, de szokásom párhuzamosan több könyvet olvasni - ami azt eredményezi, hogy lehetetlenül hosszúra nyúlik mindegyiket befejezni. Most már látom a fényt az alagút végén, és ha minden jól megy, hamarosan ismét tudok jelentkezni könyves bejegyzéssel.=) 


Teljes mértékben én vagyok ez a szett, talán a táskát cserélném le nagyobbra, de ha nem iskolai napról van szó, akkor maradhat. Eszembe juttatta, hogy nincs ilyen vékony csíkos felsőm, de amint sikerül találnom olyat, ami jól áll, ki fogom próbálni kockás inggel, mert fotókon nagyon tetszik.


Csodaszép tavasztündér ruha, imádom az arany részleteket és ezt a púderes - lilás nude árnyalatot.


A hátizsák - trend nem az én világom, viszont a fehér blézer rendkívül jól tud jönni nyáron a szokásos fekete helyett. A boyfriend fazon alapból lazább, fehér színben még kevésbé sok hétköznapra, ugyanakkor, ahogy a képen látható, rögtön "összerántja" a rövidnadrág - top összeállítást.


Ez a cipő (nem néztem utána, de szerintem Dolce&Gabbana) már - már a műalkotás kategóriába tartozik, gyönyörűszép!


Lassan-lassan előkerülnek az igazán színes, vidám körömlakkok. Több, hasonló narancsos-korallos lakkom is van, nyáron, lebarnult bőrrel istenien mutat.


Tetszik a csíkos falrészlet, remekül feldobja az amúgy egyszerű szobát. A régies stílusú íróasztal modern székkel való kombinálása merész húzás, de az összhatás működik, és ez a lényeg.


Turbó-reggeli: mogyoróvajas pirítós, alma, zabkása gyümölcsökkel és magvakkal, habos tejeskávé és frissen facsart narancslé. A reggeli a kedvenc étkezésem, ha tehetem hétköznapokon is megadom a módját, hétvégén pedig szinte kivétel nélkül mindig. Ez a menüsor egy picit ráérősebb hétköznap is simán elkészíthető, és a legnehezebb nap is jobban indul vele.


A hétvégi ágyban reggelizés az egyik legjobb dolog a világon. =) Ki ért velem egyet?


Erről a házról eszembe jutott a Devious Maids, júniusban jön az új évad! Várom már, szerintem nagyon vicces sorozat, aki szerette a Született feleségeket, az mindenképp nézzen bele. Két évad jött ki évadonként 13 résszel, egy hétvége alatt bedarálható. =)

A hajrában írt dolgozatok margójára. 


Jeges-gyümölcsös frissítő jégkása/smoothie/koktél (nem derül ki világosan a képből =D), mindenesetre isteni lehet szürcsölgetni a strandon.


Péntek este megyünk a Cinderellát megnézni a legjobb barátnőmmel, már nagyon kíváncsi vagyok, milyen lett a film! A látványvilágra a trailerek alapján nem lehet panasz, de remélem, a sztori és a karakterek is érdekesek lesznek valamennyire. Az élőszereplős, átdolgozott mesék nekem alapvetően bejönnek, illetve a Once Upon a Time - ot is szeretem, úgyhogy bizalmat szavazok a Cinderellának is. =)

6 megjegyzés:

  1. Nekem tetszenek a hátizsákok :-) A kajákat meg úúúúgy megenném!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is!!! Imádom a reggeliket a nap bármely szakában. =P

      Törlés
  2. A 2. képen a ruha! *.*
    Mi szombaton nézzük meg a Cinderellát. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó szórakozást, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni Nektek! =)

      Törlés
  3. Szia Apolka :) az urban-eve-ről találtam hozzád, és nagyon tetszik a blogod :) Biztos visszatérek még olvasgatni! A második képről a ruha tényleg gyönyörű, és szívesen bezsebelném a körömlakkokat is!

    VálaszTörlés
  4. Ha van kedved te is bekukkanthatsz hozzám:

    http://probablyme.hu

    VálaszTörlés