2014. október 11., szombat

Zsákmány - Őszi Glamour-napok

Már a kívánságlistás posztban is írtam, hogy a mostani Glamour-napok nem igazán hoztak lázba. Nem is volt égető szükségem annyi új ruhára, a ruhaüzletek kínálatából sem tetszett semmi annyira, hogy nem tudnék várni rá a leárazásokig. Azon kívül hasonló szituáció következett be, mint tavaly ilyenkor: ismét utazom, és ilyen esetekben inkább tartalékolok, hogy a helyszínen vásárolhassak különlegesebb, itthon esetleg nem fellelhető darabokat. Főként drogériában vásároltam, az 50%-os kuponokkal ugyanis tényleg megéri.


Sikerült megszereznem a csillogó, bordó Maybelline Color Tattoo-t. Pont egy éve vettem a csillogó, bronzos barnát, ami azóta is heti többszöri használatban van, nagyon szeretem, ebből szerettem volna másik színt. Először a Permanent Taupe árnyalaton gondolkoztam, de azért választottam a Metallic Pomegranate-et, mert különlegesebb, ősziesebb szín. Hamarosan hozok vele sminket is!


Becsúszott egy nem tervezett vásárlás is, az S. Oliver Difference parfüm képében. Tegnap lerendeztünk mindent, de nem néztünk körbe alaposan minden üzletben, ezért ma délelőtt bementem a városba, hátha találok valamit. Egyetlenegy ruha tetszett a C&A-ból, de a kilométeres sor a próbafülkénél elvette a kedvem az egésztől, és a ruha alapból sem volt olyan drága, szóval ha még pár hét múlva is szeretném, simán meg tudom venni. Beszaladtam a DM-be is, ahol ugyancsak baromi sokan voltak, a sminkes pultokhoz alig lehetett odaférni (örültem is, hogy péntek reggel fél nyolckor, nyitás után megvettem mindent, amit mindenképp szerettem volna), el is indultam kifelé, de megakadt a szemem ezen a parfümön az akciós állványon. Megszagoltam, nagyon-nagyon megtetszett az illata, úgyhogy gyorsan ki is nyomtattam egy 25%-os joker kupont az infopultnál, és elhoztam a parfümöt, 6000 Ft helyett 2250-ért.=) Nehezebb, komoly illat, púderes-virágos, őszre-télre szuper lesz!


Új szempillaspirálra szükségem volt, de fogalmam sem volt, milyet vegyek, viszont régóta szerettem volna kipróbálni valamit a L'Oréaltól. Nagyon megörültem tehát, mikor megláttam, hogy a False Lash Wings szempillaspirál mellé jár egy ajándék So Couture szemhéjtus. Így is érvényes volt az akció, szóval 1800 Ft-ért sikerült hozzájutnom két, eddig egészen jónak tűnő termékhez. Ma már ki is próbáltam őket, persze részletes tesztet is fogok írni.

Nemsokára elfogy az arclemosóm, próba-szerencse alapon választottam ezt a radírozós Nivea lemosót az előző Garnier helyett, ugyanis a Nivea arctisztítókra is van féláras kupon. Még nem próbáltam ki, remélem, be fog válni, mert nagyon tetszik, amit a leírás ígér.


Az egyetlen nem kozmetikum a Mangóból van, megkaptam a hőn áhított fekete farmert. Az, amit kinéztem a H&M-ből, nem volt az üzletben, vagy csak én voltam olyan béna, hogy nem találtam, mindenesetre a Mangóban ráakadtam erre. Majd megmutatom outfitben, de egyébként semmi extra, csőszárú, elvileg normál derekú, de annál szerintem alacsonyabb. Az anyaga szuper, van egy több éves Mango nadrágom, ami teljesen jó állapotban van, szóval szerintem a minőségével sem lesz gond.

Ennyi lett volna az idei Glamour-napos termés, nem sok minden, de legalább csak olyan dolgok, amiket ki fogok tudni használni.=) Ti voltatok Glamour-napokon?

1 megjegyzés: