2014. szeptember 6., szombat

Turis zsákmány #2

Még mindig imádom a Hádát, pénteken is voltam körülnézni, és találtam is néhány szép felsőt őszre. Elég sok jó dolog volt még egyébként, de mivel aznap volt bálabontás, annyira nem volt türelmem tüzetesebben körülnézni pl. a nadrágoknál, blézereknél. Majd legközelebb, főleg ez utóbbiakra vagyok kíváncsi! De addig is lássuk, miket találtam most.


Elég régóta szerettem volna ilyen finom anyagú, enyhén áttetsző, elöl masnis blúzt, és nagyon örülök, hogy végre sikerült vennem. George márkájú, nagyon szép, hibátlan darab, krémes fehér színű, szerencsére nem teljesen átlátszó. Farmerrel és bőrcipővel remekül működik hétköznapra, magas sarkúval és szoknyával pedig nagyon elegáns hatást kelt.


Csak kíváncsiságból próbáltam fel ezt a mintás blúzt, de annyira megtetszett magamon, hogy elhoztam. Tetszik a színvilága, a laza fazonja, magas derekú farmerrel szuper, de elegánsabb nadrággal és hangsúlyos, ezüst fülbevalóval akár színházba is felvenném


Flaneling, New Look, szerelem első látásra. Hosszabb fazon, de betűrve úgyis mindegy, szinte bármilyen nadrággal hordható, de most, ősz elején póló fölé, kabát/kardigán helyett is szuper. Már most imádom.

Egyelőre ennyi, de a hónapban még tuti megyek egy-két kört. Néhány pulcsit, blézert szeretnék, de igazából valami szép kabát sem lenne rossz...=) Ha minden jól megy, hamarosan outfitben is láthatjátok az új szerzeményeket. Szóval lányok, aki még nem volt, próbálja ki a turizást, jó dolog!

1 megjegyzés:

  1. Oda vagyok mostanában a kockás ingekèrt ès az is tetszik, amit Te találtál:-)

    VálaszTörlés