2013. augusztus 31., szombat

Back to School - Gondolatok

Szerdán elbúcsúztattuk a barátnőimmel a nyarat egy hatalmas bulival, ma pedig már a szünet utolsó hétvégéje kezdődött. Az íróasztalszekrényben már készen várakozik minden, amit a tanévkezdésre beszereztem, szem elé tettem az iskolatáskákat és lassan-lassan tudatosul bennem, hogy a szünetnek szinte vége is van.


Tavaly ilyenkor már vártam az évkezdést, kíváncsi voltam az új évre, hiányoztak az osztálytársak. Idén azonban szívesen meghosszabbítanám még néhány héttel a szünetet, legalább ennyi szabadság, amit szabadon fel tudnék használni erre-arra. Nem szokott ennyire lehangolni az évkezdés, pedig most pont ezt érzem. A rengeteg back to school videó, blogbejegyzés, iskolában játszódó sorozatok sem hangoltak át az őszre. Tavaly ilyenkor már lelkesen írtam az új trendekről a blogba, idén még egy árva gondolatot sem sikerült megfogalmazni róluk. Talán a sok újdonság riaszt el picit, ami idén kilátásban van: új tantárgyak, kampány rengeteg munkával, előrehozott érettségik, és még ki tudja, mi fog történni...
Szóval próbálok hangolódni, Gossip Girlt ismétlek németül, hogy visszacsalogassam a némettudásomat, ami június 15-ével mindig elmegy nyaralni, és nehezen veszi tudomásul, hogy szeptember 1-ére vissza kell jönnie, ó, és a Pretty Little Liarst is elkezdtem! Nem tudom, nekem ez hogy maradhatott ki, mindig halogattam, de most belevágtam, és négy rész után imádom! Szerintem olyan, mintha a Született feleségek és a Gossip Girl szerelemgyereke lenne, pont nekem találták ki. Letöltöttem Aria SMS-hangját a telefonomra, most nem kapok frászt, ha értesítésem van, ugyan. Remélem, a gimnazista környezettől jobban sikerül az átállás, bár tőlünk csak nem indít senki blogot/küld SMS-eket "tudom mit tettél hétvégén"-témában.=D

Kicsit később akartam erre sort keríteni, de ha már témánál vagyunk, megragadom a lehetőséget, ugyanis ez a program is nagy szerepet fog kapni a következő tanévben. Szerintem nem említettem még, hogy az iskolám jó ideje testvérkapcsolatot tart fenn egy német gimnáziummal, ahol egy hetet tölthetnek el a kiválasztott 11.-es tanulók, családoknál ősszel, majd tavasszal "vissza kell fogadni" azt, akinél az illető lakott. Kevesen mehetnek, sokan jelentkeznek, nagy szerencsémre beválasztottak, úgyhogy ősszel irány Ingolstadt! A program nagyon jónak ígérkezik, a társaság alapból az, biztosan szuper élmény lesz. Már beszélgetek a német lánnyal, akit "kaptam", jó fej és ugyanazokat a sorozatokat szeretjük, remélem, élőben is ki fogunk jönni egymással. Ezért is nézem a Gossip Girlt németül, hogy a beszédet szokjam. Még soha nem voltam Németországban, és a szóbeli némettudásomra is ráfér a fejlődés, úgyhogy nagyon-nagyon örülök a lehetőségnek.

És egy kis divat is: a bevásárlós bejegyzésből valamiért kifelejtettem a csodaszép iskolatáskámat, ami puha bőrből készült, engem az angol iskolákra emlékeztet, és már most imádom. Elférek benne egész jól, főleg, hogy idén még kevesebb könyvet kell magammal vinnem, a füzetproblémát pedig már kiküszöböltem. Egyébként tegnap beszélgettem az egyik barátnőmmel, mikor mondtam neki, mennyire nincs kedvem suliba menni, meggyőzőtt azzal, hogy minden nap lehetek csinos.=D


Élményekben gazdag, szuper tanévet kívánok annak, aki hétfőtől ismét visszaül az iskolapadba!=)

2013. augusztus 28., szerda

Vendégposzt - Mannaszappan teszt

Egy barátnőm keresett meg nemrég, hogy rendelt szappanokat, és hogy szívesen beszámolna róluk a blogon, úgyhogy íme!=)

Kedves Blogolvasók! Örömömre szolgált, hogy vendégposztolhattam Apolka oldalán. A dolog apropója nem más, mint hogy:
Megérkezett a Mannacsomagom! Mivel hétvégén adtam fel a rendelésem, ezért ma, kedden kaptam készhez (egyébként ha hétköznapokon 14:00-ig rendelünk, 24órán belül megkapjuk a termékeket), már nagyon vártam.
Én egy megoldó csomagot, a „Problémamentes bőr csomagot”, valamint egy ajak-és egy halántékbalzsamot választottam, ez 5 db terméket jelent.

A csomag egyszerű, kis kartondobozban érkezett, rajta feltűntetve a szokásos adatokkal.

Kibontás után elsőként egy Mannaszappan tájékoztatófüzetecske került a kezeim közé, utána a részletes számla, valamint egy levél, ami a Szappantündér eredeti kézírásának nyomtatott változata, melyben megköszöni, hogy úgy döntöttem, használom a natúr kozmetikumait, és amiben feltüntette, hogy a számlán megtalálom az ajándék kuponkódomat is.
Ezután mélyebbre ásva kerülnek elő a termékek, azonnal látom, hogy egy ajándék miniszappan is lapul köztük, méghozzá az Ében Arctisztító szappan, amire annyira áhítoztam!! 


A szappanok csomagolása egyszerű újrahasznosított papír, kis, szintén papír alapú szalaggal masnira átkötve.  A csomagoláson megtalálható a Mannaszappan logója, valamint a termék pontos neve. Az ajak-és halántékbalzsamok kicsi, ezüst színű fém tégelyben vannak, szintén a logóval és a termék nevével, valamint a mennyiséggel. Szerintem nagyon ízléses a csomagolás, én alapból ilyen természetközeli emberke vagyok,  imádok mindent, ami természetes!

A termékekről, kicsit bővebben.
Mint már az elején említettem, a csomag a „Problémamentes bőr” nevet viseli, kimondottan zsíros, aknés-pattanásos bőrre, mert sajnos az enyém bizony ilyen.

A „Problémamentes bőr” csomag tartalma:

1 db COCO Sószappan (120g)


Ez egy csini, fehér szappan, 80% tengeri sóval. (2012-ben a COCO szappan termékcsalád elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat)
Valóban van súlya, emellett szép fehér színe (csodás, hogy a csomagolásból könnyedén kicsúsztatható, mert nem lett volna szívem széttépni). Amint a papírborítástól megszabadultunk, már csak egy biztonsági fóliából kell kiszabadítanunk (megjegyzem, ez a védő az EGYETLEN szintetikus anyag a dobozban, a balzsamok tégelyeit leszámítva)
Az illata meglepett, mert kellemes, nem túl feltűnő. Felszíne recés, és ránézésre inkább kő benyomását kelti, semmint szappanét, a tapintása kicsit púderes.
A papírja hátoldalán feltűntetik a gyártás napját, és attól számítva 24 hónapig felhasználható (nekem viszont nem kell félnem, hogy megromlik, már most szerelmes vagyok belé :D). Szintén a hátoldalon található egy rövid kis szöveg: „Értékes kókuszvajat, afrikai shea vajat és tengeri sót tartalmazó, hidegen sajtolt natúr szappan tradicionális recept alapján.” Valamint, hogy szintetikus színezéket és illatanyagot nem tartalmaz, bőrbarát.
Kíméletes bőrradírnak használható, a honlapon feltüntetettek szerint. Már nagyon várom!



1 db Tündérkert szappan (45g vagyis mini)


Ez egy rózsaszínes-mályvás szappanka, mely tapintásra és látványra is jobban hasonlít egy normál szappanra. Illata kellemes, szintén nem túl feltűnő.
Nemes kókuszolajat, shea vajat, kakóvajat, rózsaszín agyagot (innen van a színe), tiszta geránium illóolajat és hibiszkuszvirágzatot tartalmaz.
Hatóanyagainak köszönhetően csökkenti a pattanásos, aknés gyulladásokat, sebgyógyító hatású, napfényvédő (jó, tudom, hogy már közben ránk szakadt az ősz, de káros sugarak ettől még vannak sajnos). A kakaóvajnak köszönhetően stressz csökkentő, immunerősítő, megnyugtatja a bőrt.



1 db COCO Teafaolajos szappan (mini)


Ez egy teljesen natúr szappan, színre sárgásfehér, nem a legszebb darab, telesen átlagos. Az illata nem lesz a kedvencem, de ha tényleg olyan jó antibakteriális hatása van, akkor imádni fogom!
Kókuszolajat, shea vajat és teafa illóolajat tartalmaz, ráadásul samponként is lehet használni!


Jöhetnek a tégelyes, megoldó-csomagon kívüli termékek:

Nyugalom Szigete halántékbalzsam(15ml)


Ez egy szintén igényesen csomagolt, tégelyes kis kence, mely extra szűz olívaolajat, shea vajat, méhviaszt, 100% tisztaságú levendula-, gyömbér-, valamint rozmaringillóolajat, és E-vitamint tartalmaz.
Én azért rendeltem meg, mert nagyon nehezen tudok elaludni éjjel, és szeretném elkerülni a gyógyszerek fogyasztását ilyen fiatalon (és mondjuk, ha lehet később is). A halántékbalzsamban levő illóolajok nyugtató hatással rendelkeznek, serkentik az agyműködést ezáltal javítva a memóriát, csökkentik a fejfájást, kiválóak depresszió és stressz esetén.
Az illata kicsit durva, de nem is kell belőle sokat használni egyszerre, úgy meg nem vészes. A homlokba és a halántékba masszírozva fejti ki áldásos hatását.


Mentolos csók ajakbalzsam (15ml)


Kinézetre ugyanolyan, akár tégelyes társa, ha azonban lecsavarjuk a tetőt, már ránézésre látszik, hogy sokkal olajosabb, csúszósabb, mint a halántékbalzsam. Nagyon pici is elég a szájra, kellemes ízű-illatú, kicsit bizserget, mint a mentolos dolgok általában.  Nálam azonnali favorit!
Organikus kakaóvajat, méhviaszt, 100% tiszta borsmentaillóolajat, E-vitamint és jojobaolajat tartalmaz.


És elérkeztünk az utolsó darabhoz, ami valójában extra, hiszen ajándékként csempészték a csomagomba, ez pedig nem más, mint:

1 db Ében Arctisztító szappan (20g vagyis ultramini mintadarab)


Szép fekete színű az orvosi szénpor tartalma miatt. Gyenge illata csupán egyszerű szappanillat.
Extra szűz olívaolajból, kókuszolajból, szezámolajból és shea vajból készült, orvosi szénporral gazdagítva.

TAPASZTALATOK:

COCO Sószappan:
Inkább krémes, mint habos, de nagyon kellemes, simogató. Az illata először furcsa, de a fürdés végére megszerettem. A bőröm érezhetően szárazabbá vált, de nem a szokásos boltiszappanos szárazzá, mikor alig tudod végighúzni az ujjaid a karodon.  Azt hiszem, imádni fogom!

COCO Teafaolajos szappan:
Nem kertelek, iszonyú büdös, de a lelapuló, folyamatosan ápolatlan benyomást keltő, napi mosást igénylő hajam kellemesen szárazabb, viszont puhább, és most egyáltalán látszik rajta a mosás, mert többnyire már szárítás után teljesen lelapult. Őrülten habzik. Szárítani hosszabb időbe telik, és igényel egy 2rész víz, 1rész citromlé (vagy almaecet) öblítést, majd egy hideg vizes öblítést, de ha javít a hajamon, akkor (szerintem) megéri!

Ében Arctisztító szappanka:
A legtöbb arctisztítóval eddig az volt a bajom, hogy vagy brutálisan kiszárította a bőröm (pl. Clean & Clear zöld tubusos kencéje) vagy pedig ugyanúgy fénylett a bőröm utána is. Így első használat után a pattanáskezelésre még nem tudok mit mondani, de az arcom csak a szemkörnyéken fénylik, ahová nem került szappan – még az orrom hegye sem, pedig az aztán mindig..
Elégedett vagyok vele, hosszú távon jó barátok leszünk.

Tündérkert szappan:
Ezt a darabot nem próbáltam ki. Úgy gondolom, előbb hadd fogyjon el a Sószappan, majd utána.

Nyugalom szigete halántékbalzsam:
Erős illata is meggátol minket abban, hogy mértéktelenül használjuk és pár nap alatt kifogyasszuk a kis tégelyt. Ebben az időben rengeteget fáj a fejem, most kipróbáltam, egyenlőre még nem jelentkezett a megszokott napi fájdalom. Remélem ezután sem fog!

Mentolos csók ajakbalzsam:
Ezt a darabot imádom! Nagyon pici elég belőle, egyetlen rétegtől csillog az ember ajka, bár nekem nem ez a célom, aki sminkféleként szeretne használni egy ilyet, válassza a Fénylő mosoly ajakbalzsamot.
Az én szám elég béna, mindig kirepedezik, kiszárad, ilyenkor még a Labelloim sem segítenek. Ez esetben általában méz-kúrát tartok, erre gyakorlatilag bármilyen méz jó. Bekened vele az ajkad és addig hagyod rajta, míg egy része be nem ivódik, egy részét pedig le nem nyalogatod…   ezt körülbelül 2-3x ismétled. Az ajkad garantáltan pár órán belül puha, sima és csókratermett lesz! Hasonló hatást tapasztaltam a Manna balzsamnál is, imádnivaló!

Köszönöm a posztot, Mirtill!=)

2013. augusztus 26., hétfő

Back to School - Outfit ötletek

Jövő héten kezdődik a suli, és mind tudjuk, mennyi izgalommal jár visszarázódni a tanulós hétköznapokba. Hogy ezt megkönnyítsem, készítettem öt szettet inspirációnak, amelyek bármelyikét lehet viselni az első héten, de akár egész ősszel is.

A lehűlt időre tökéletes, kényelmes és divatos szett. Készülőben van egy must have darabok lista az új szezonra, de megelőlegezem, hogy ha eddig nem tettétek, most mindenképp szerezzetek be egy kockás inget, tombol a 90-es évek retro! Meglepően variálható, ebben az esetben a mintás pulcsi alól kandikál ki. A nagy táskába kényelmesen elférnek a könyvek, ez a Celine-re hajazó darab egyébként H&M-es.

2013. augusztus 23., péntek

Au-pairként dolgozni?

Maga az au-pair munka, mint lehetőség, már egy ideje befészkelte magát a gondolataimba, valószínűleg akkor, amikor Tündi először írt róla, de akkor elvetettem az ötletet, mondván, nem nekem való.

Aztán mikor idén kijöttek az egyetemi felvételi ponthatárok, és jelenleg az utolsó osztályozómra készülök olaszból (jövő héten megyek, tavasszal meg irány az emelt szintű érettségi), újra előjött az ötlet, és most komolyabban elgondolkoztam ezen a témán. Nem tudom, mennyire említettem itt a blogon, Twitteren biztosan, de akkor most leírom, hogy mindenkinek tiszta legyen: romanisztikára, azon belül olasz szakra szeretnék menni Szegedre. Erre a szakra államilag támogatott helyre kb. 350 ponttal lehetett bekerülni, az ELTE-n ugyanez 400 volt, de oda több embert is vesznek fel. Alapfeltétel az olasz emelt szintű érettségi, ilyen ponthatároknál pedig még egy tárgyból sem árt az emelt, amit kérnek (másik idegen nyelv, magyar vagy töri). Ez még nem tudom, mi lesz, a német kiesik, mert abból felsőfokú nyelvvizsgát szeretnék, magyarból sokkal előbb kellett volna ezt eldönteni, az angol és a töri között vacillálok. Szerintem az angol könnyebben menne, annak ellenére, hogy csak két éve tanulom, megtaláltam a tavaly, Londonban kapott kis oklevélféleséget, amit a nyelvtanfolyamon kaptunk, és akkor ők B1-re lőtték be a tudásomat, habár a nyelvtanom nem a legjobb, míg töriből hajlamos vagyok a szakaszos tanulásra és nem hiszem, hogy tudnék jó emelt szintű érettségit csinálni.

Egy picit talán megijesztett ez a sok minden, és elkezdtem azon törni a fejem, mi van, ha nem vesznek fel egyetemre. Ekkor jutott eszembe az au-pair munka. Kerestem néhány blogot, van, amit már elolvastam, van, ami még folyamatban van, illetve felmentem egy au-pair kereső oldalra és regisztráció nélkül, csak úgy, kíváncsiságból böngészgettem a családok között, pontosabban az Egyesült Királyságot és Olaszországot írtam be a keresőbe. Azt fedeztem fel, hogy leginkább több gyerek mellé keresnek au-pairt, a házimunka gyakorlatilag mindenhol kötelező és néha kérnek jogsit is. Helyenként előfordul (ebben az esetben nyilván az olaszoknál) az a feltétel, hogy angolul kell beszélni a gyerekkel, hogy így is tanulja a nyelvet. Néhány család kifejezetten Közép-Európából keres lányt, ennyire jók lennénk ebben? =D
Olyan sok blogot nem olvastam végig, de a feladatok elég egységesek: gyerekeket elvinni suliba-oviba, reggel elkészíteni őket, kaját főzni nekik, takarítani utánuk meg saját magad után, de valahol a háziállatokkal is kell foglalkozni, meg az egész lakást kitakarítani. Legtöbben úgy nyilatkoznak, hogy naphosszat a gyerekekkel foglalkozni sok energiát igényel, főleg a házimunka mellett, viszont ha kifogsz egy rendes családot (egy lány például fél évet Olaszországban volt egy elég jó fejnek tűnő családnál), akkor kedvesek lesznek veled, visznek családi eseményekre és nem úgy bánnak veled, mint az utolsó cseléddel.

 És akkor az én érzéseim... Még abszolút elméleti szinten vagyok vele, mert elsődleges célom az egyetem, de tegyük fel, hogy úgy döntök érettségi után, én most egy ideig hanyagolom a tanulást és au-pair leszek. Három országra gondoltam, mint cél, nevezetesen Anglia, Olaszország és Németország. Gondoltam Spanyolországra is, de elvetettem, mert úgy nem mennék ki, hogy nem beszélem a nyelvet. Elvileg aki olaszt tanul, megérti a spanyolt, hát én vagyok a kivétel, mert maximum egy-két szót, ha megértek, de többet nem. =D Most, ebben a pillanatban inkább Anglia felé húz a szívem, valahogy mindig az ősz közeledtével kezd hiányozni London, olyan jó lenne ott is hosszabb időt eltölteni, vagy akár valamelyik London közeli kisebb városban. Ha Olaszország, akkor természetesen újra Milánó, de mindenképp nagyváros és lehetőleg északon, Róma alkuképes.=) Németországban még nem voltam, így látatlanban ott is valamelyik nagyobb városra szavaznék. Az biztos, hogy maximum két gyerekre vigyáznék szívesen, de inkább egyre. A takarítással megbirkózom, a konyhában tevékenykedni pl. szeretek, egyedül mosogatni utálok, de ha van mosogatógép, akkor azzal sincs gond. Az viszont biztos, hogy kérnék egy szerződést, vagy e-mailben leíratnám, mit kell besegítenem, hogy ha esetleg elfajulna a dolog és velem akarnák felnyalatni a lakást, legyen egy papír, amit lobogtathatok és reklamálhatok. Elvileg a környékbeli au-pairek tartják egymással a kapcsolatot, tök jó lehet egy ilyen kis nemzetközi társaságba tartozni.=) Annyi fizetésből, amennyit általában egy au-pair kap (az angolok beszélnek a bemutatkozó oldalon a piszkos anyagiakról, általában 70-80 font jár hetente), én biztos nem lennék képes spórolni, tekintve a vásárlásmániámat, meg hát nyilván elmennék szórakozni, vagy esetleg másik városba kirándulni. Szóval ha kimennék, biztosa nem spórolási szándékkal indulnék neki a kalandnak (aztán ha ott meggondolom magam, ráérek akkor töprengeni rajta).
Igazság szerint minél többet olvasok a témáról, annál jobban belelkesülök, és tudom, hogy elég távoli még, hogy aktuális legyen, most szeretek ezzel foglalkozgatni. Aztán majd meglátjuk, de most már nem tartom teljességgel kizártnak, hogy gyerekekre vigyázzak külföldön.

Ha valakinek van tapasztalata au-pair témában, nyugodtan írja le kommentben, nagyon érdekel most minden új információ, történet!=)

2013. augusztus 21., szerda

Back to School - Bevásárlás

Augusztus közepével megkezdődött a back to school szezon! Több posztot tervezek a témához kapcsolódóan, elsőként megmutatom, mivel készülök az új tanévre.
A héten voltunk megvenni a szükséges dolgokat az új tanévre. Érdekes látni, hogy ahogy telnek az évek, úgy kell egyre kevesebb holmi. Sikerült mindent beszerezni, még egy kis spirálfüzetre van szükségem a nem órai jegyzetekhez (lecke, tudnivalók, ilyesmik). Szinte minden a Müllerből van, de ezeket akármelyik hipermarketben vagy írószerboltban megtaláljátok.


Furcsa lehet, hogy nem füzeteket mutatok főleg, hanem lapcsomagokat (két vonalas és egy négyzetrácsos). Mivel tavaly megszakadtam a rengeteg füzettől, idénre új módszert találtam ki. Nevezetesen azt, hogy ezentúl lapokra fogok jegyzetelni, amiket itthon fogok lefűzőmappába rendszerezni, az iskolába pedig nejlontasakban fogom magammal vinni a szükséges jegyzeteket. Több szempontból is praktikus: a sok füzet foglalja a helyet, míg így csak egy-egy csomag négyzetrácsos és vonalas lapot kell a táskámban tartani, ha már egy anyagrészre nincs szükség, pihenhet otthon a mappában. Vannak olyan tárgyaim, amiknek teljesen felesleges külön füzetet fenntartani (bioszból tavaly félig töltöttem meg egy A5-ös nem spirál füzetet), illetve magyarból szokott előfordulni, hogy utólag illesztünk be a témához plusz információkat, ezt sokkal egyszerűbb lesz így megcsinálni, mint egy füzetben margóra írogatni vagy átláthatatlanul nyilazgatni.



A rendszerezéshez vettünk egy 10 darabból álló lefűzőmappa-csomagot, vékony, műanyag, színes darabok, oldalukon papírcsíkkal. Oda fogom írni a tantárgyak neveit. A képen van még egy csomag műanyag, öntapadós borító a könyveknek.


A matektanárom allerigás arra, ha valaki nem rendes füzetbe ír, úgyhogy egyedül matekra vettünk füzeteket, vékony, A4-es alakúakat. Szépeket választottam, hogy legalább valami kedvem legyen a tárgyhoz(előre látom, hogy nem lesz): naplementés-madaras, kínai témájú és Londonos. Az írólap pedig röpdolgozatokhoz van minden órára.


Még két apróság van hátra, két csomag rotringhegy, fogyóeszköz, illetve egy tömb öntapadós cédula, fontos dolgoknak, mini jegyzeteknek.

És igazából ennyi, minden másból nem szükséges újat venni, egyedül egy jegyzetfüzet és egy 15 centis vonalzó hiányzik, ugyanis utóbibból az összes itthon lévő elkopott már. Ha még kell valami, amit nem vettem, év elején úgyis kiderül.

Akik suliba mennek, megvan már minden az évkezdésre?

2013. augusztus 20., kedd

Blogajánló - Hijab is my diamond

Teljesen véletlenül futottam bele ebbe a blogba, vagyis Facebook oldalba. Szerkesztője egy Németországban élő, 20 éves török lány, Sümeyye Coctan, aki nap mint nap megmutatja, fejkendővel is lehet stílusosan és divatosan öltözködni.


A muszlim vallásban a nők testének 90%-a fedett kell, hogy legyen, a fejet pedig kendőbe kell csavarni. Manapság már nem is igazán a család, hanem inkább az ország "dönti el", ez a kendő milyen, ebbe most nem megyek bele, a lényeg, hogy Európában legtöbbször a hijabbal találkozunk, Sümeyye is ezt hordja. A hijabra mint kiegészítő tekint, ezt az oldalának címe is tükrözi. Habár az öltözködési korlátok miatt leszűkül számára az üzletek kínálata, ez nem zavarja, csodás maxiszoknyákat, maxiruhákat visel, szereti a réteges megoldásokat, néhány szettben hosszú nadrágot párosít térdig érő szoknyával. A palazzo pants és a hosszú nadrágos overall szintén visszatérő darabok nála, de mutatott egyszerű nadrág-póló-tornacipő összeállítást is. Már több német magazinban is megjelent róla egy-egy írás.
Érdekes különlegességként ajánlom nektek ezt az oldalt, a kreativitást csodálom benne leginkább és a csodás stílusérzéket. Ezekkel a tulajdonságokkal abszolút helye van a kedvenc blogjaim, inspirációforrásaim között!

Végezetül hoztam néhány képet az oldalról, de ha többet szeretnétek, látogassátok meg!

2013. augusztus 19., hétfő

Outfit - Utazás

Múlt héten nem voltam aktív sem Facebookon, sem Twitteren, mert nyaralni voltunk a családommal a Balaton déli partjánál. A pihenés nagyon jól sikerült, de ezen a héten már visszatérek a "munkához", van egy csomó jó ötltetem a bloghoz, és tanulnom is kell, ugyanis jövő héten megint osztályozó vizsgát teszek olaszból, szerencsére Milánóban pont azt tanultuk, ami a vizsgára kell.=)
Ezek a képek Tihanyban készültek, mikor vártunk a kompra, kicsit borús volt az idő. A nadrágot még július elején vettem a Mangoban, könnyű lenvászon, sokszor volt rajtam nyáron. Most a természetes színeket céloztam meg, jól passzol hozzá minden, így a khaki felső, a barna szandál és öv is. A nyaraláson szinte minden nap az új szemes nyakláncom volt rajtam, érdemes volt megvenni, már most alapdarabbá vált számomra.



Póló: New Yorker
Nadrág: Mango
Öv: H&M
Szandál: 5th Avenue (Deichmann)
Nyaklánc: Claire's

2013. augusztus 15., csütörtök

Befejeztem! - Született feleségek

Talán hetedik utáni nyáron kezdtem el egyszerre sok sorozatot, amiből néhány maradt meg, köztük volt a Született feleségek is. Szerettem, ennek ellenére mindig ezt kaszáltam elsőként, ha nem volt annyi időm sorozatokat nézni. Többször nekifutottam újra, míg végül a múlt héten elkezdtem ledarálni az utolsó, nyolcadik évadot, amit ma fejeztem be. Elég sok gondolat kavarog a fejemben vele kapcsolatban, amit gondoltam, megosztok veletek. FIGYELEM! A tovább után spoilerek következnek, aki nem látta az egész sorozatot, csak saját felelősségre kattintson rá!

2013. augusztus 12., hétfő

NOTD - Jade


Ezt a lakkot még tavasszal kaptam a Cotytól, de valahogy mindig elfelejtettem írni róla. Ma viszont úgy döntöttem, ezzel festem ki a körmöm a nyaralásra, de megspékeltem egy kis extrával, az Essence pelyhes fedőlakkjával. Maga a szín élőben zöldesebb, mint a képen, gyönyörű! A lakk is teljesen rendben van, két rétegben jól fed, 3-4 napig tartós. Nem is tudok többet mondani, beszéljenek a képek!

2013. augusztus 11., vasárnap

Újdonságok a hétről


A héten, annak ellenére, hogy sokat nem terveztem, sikerült vásárolnom néhány dolgot, ezeket mutatom most meg Nektek. Az első ez a könyv, amit már hónapok óta szerettem volna elolvasni. Sajnos az Ulpius-házban nem lehetett kapni, a honlapon is sokáig csak előrendelhető volt, a múlt héten lehetett végre megrendelni, amit gyorsan meg is tettem. 30% kedvezmény is volt rá, már elkezdtem olvasni, a nyaraláson szerintem be is fejezem, akkor majd írok róla.

2013. augusztus 10., szombat

Shopping TAG

Először Roninál, majd Fruzsinál láttam ezt a TAG-et és nagyon ötletesnek találtam, imádok vásárolni, úgyhogy ki is töltöttem a hétvégére.=)

1. Van olyan sminkmárka, amit egy időben sokat használtál, de ma már szinte eszedbe sem jutna utána nyúlni az üzletben?
Nem jut eszembe ilyesmi, viszont volt egy Avon arcápolócsalád, ami mellett sokáig kitartottam, de mostanra találtam jobbat.

2. Ha a piacon találsz egy ügyesen lemásolt "márkás" táskát hihetetlenül jó áron, akkor megveszed? 
Nem, a hamisítványok vásárlása ciki és nem mellesleg illegális. Ha egy híres designertáska formája jelenik meg egy másik, fast fashion kategóriás táskán, azon már elgondolkodnék. Például tavaly tavasszal a Mangonak volt egy fekete lakktáskája, aminek a formája egy az egyben Louis Vuitton Alma volt.

2013. augusztus 7., szerda

Max Factor Wild kollekció


A nyaralás alatt érkezett néhány csomag tesztelésre kapott termékekkel, köztük a Max Factor legújabb kollekciójával, ami a Wild névre hallgat. Teljesen új árnyalatú szemhéjpúdereket, egy különleges keféjű szempillaspirált és egy új terméket, géles szemhéjceruzát tartalmaz. Izgatottan vettettem bele magam a tesztelésbe.


Wild Mega Volume szempillaspirál
Amit a Max Factor mond róla:
A kollekció főszereplője a Wild Mega Volume szempillaspirál, mely segítségével soha nem látott, extrém pillákat varázsolhatsz magadnak. Az új kefének köszönhetően egy lépésben fest feketére és vastagít meg minden egyes pillát. A kefe új designt, homokóra alakot kapott, melynek középső, rövid sörtéi segítségével több rétegben is könnyen felvihető a festék a szuper gyors dúsítás érdekében. A szélesebb végein lévő hosszabb sörték biztosítják a külső és belső szemzugban lévő pillák elérését az igazán intenzív hatás érdekében. Az eredmény: akár háromszor dúsabb pillák (a festetlen pillákhoz képest).
A termék fekete és vízálló fekete változatban lesz kapható.

Ajánlott fogyasztói ára: 2499 Ft

2013. augusztus 6., kedd

NOTD - A tökéletes piros


A legutóbbi haul posztban mutattam két Kiko körömlakkot, először a pirosat próbáltam ki. Az előző menta lakkal való csodás tapasztalatok után nagy elvárásaim voltak felé, amik szerencsére mind beváltak, biztosan állíthatom, hogy megtaláltam a tökéletes piros körömlakkot!
Neve ennek sincs, csak száma, a 239. Ugyanazokat tudom elmondani róla, mint a mentáról: szépen terül, két-három rétegben tökéletesen fed, hamar szárad, a teljes száradási ideje kicsit több, mint fél óra (egy 40 perces Született feleségek elején kezdtem a lakkozást, a film végére meg is száradt teljesen a festék). Elég fényes önmagában is, ami azonban a legjobb benne, a tartóssága. Az alábbi képen 6. napja viseltem a lakkot, a fénye alig kopott meg, leginkább csak lenőtt, nem lepattogott.
Hatalmas hátránya, hogy itthon nem kapható, ezért ha Olaszországban, Németországban vagy Spanyolországban jártok, bátran tankoljatok fel Kiko lakkokból! 2,50 euróba kerülnek teljes áron, ezért 11 ml kiváló minőségű lakkot kapunk, szerintem nagyon megéri.

2013. augusztus 5., hétfő

Urbay Decay Naked Basics paletta

Mikor az Urban Decay kijött a híres Naked paletták új darabjával, elsőre nem igazán mozgatta meg a fantáziámat. De végül megvettem, mert az alap natúr színekből, amiket ez a paletta tartalmaz, sosem elég, és nem bántam meg!


A termék kartondobozban érkezik, igényes, nekem jobban tetszik, mint a műanyag doboz. A hátulján olvasható minden információ róla.


2013. augusztus 4., vasárnap

Könyvajánló - A Csokoládéimádók Klubja

Ezt a könyvet még július elején kaptam a névnapomra, de csak a napokban olvastam el, miután hazajöttem, ugyanis nem vittem könyvet a nyaralásra.


A történet Londonban játszódik, főszereplője a harmincas évei elején járó Lucy, akinek egy függősége van, mégpedig a csokoládé. Három barátnőjével rendszeresen találkoznak törzshelyükön, a Csokoládé Mennyországban, ahol ínyenc különlegességek és csokis sütik fölött tárgyalják ki cseppet sem tökéletes életük alakulását. Mindannyian más problémákkal küzdenek: Lucy barátja elköteleződésre képtelen, Nadia férje szerencsejáték-függő, Autumn öccse piszkos kábítószer-üzletekbe keveredett, Chantal házassága pedig kihűlt. Számtalan kalandon mennek együt keresztül, problémákat oldanak meg, és persze mindenhol ott a lányok szinte egyetlen közös pontja, a csokoládé.

Miért tetszett? Mert fordulatos, izgalmas, vicces regény, ami nem túl életszagú, de pont ez a jó benne. Olyan, mint a Bridget Jones naplója és a Szex és New York keveréke, ebből pedig csak jó sülhet ki. Lucy például teljes mértékben Bridget, Chantal meg tiszta Samantha.=D Egyenlő arányban oszlik el benne a valós problémák és a filmszerű jelenetek aránya, valamint, mind mindig, itt is kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik.  Mindegyik lány szerethető, a mellékszereplőknek is van egyénisége, nem csak körítésképpen léteznek. A sok-sok említés mellett nem lehet megállni a csokievést, vigyázat! A Csokoládé Mennyország csodálatos hely lehet, az érzékletes édességleírástól rögtön kellett keresnem valami csokisat, jó lenne egy ilyen bolt-kávézó a közelemben is!

Nagyon szerettem olvasni, kellően komoly, ugyanakkor vicces, könnyen olvasható regény, nyárra tökéletes! Ha nem ismeritek, érdemes vetni rá egy pillantást!

2013. augusztus 3., szombat

Júliusi kedvencek

A júliusomról nem mesélek hosszan, megtettem már korábbi posztokban és elolvashatjátok az Utazás címszó alatt.=) Csak ismételni tudom magam, de egyértelműen életem egyik legnagyobb élménye volt három hetet a kedvenc városomban tölteni. Már egy hete, hogy itthon vagyok, de még mindig hiányzik picit Milánó.
Ami a divatot-szépségápolást illeti, egy bőröndből kellett megoldanom mindent, de úgy gondolom, egész ötletesen és változatosan tudtam sminkelni és öltözködni a körülményekhez képest.


Az egyetlen paletta, amit kivittem, az Urban Decay Naked volt, amivel immár másfél éve elválaszthatatlan barátok vagyunk. Az út alatt felfedeztem néhány új kombinációt, amiket olyan szívesen alkalmaztam, mint a régi jól beváltakat. Egy korall rúzst is vittem a Catrice-től, ezt a színt csak nyáron szoktam használni. Sajnos már nem kapható, a tavalyi őszi szortimentfrissítéskor vonták ki a forgalomból.

2013. augusztus 1., csütörtök

Outfit - Wake Me Up

Rövid, gyors poszt egy szintén gyors, egyszerű szettről! A fehér felsőket minden évszakban szeretem, nyáron különösen, szerencsére a kedvenc, 3/4-es ujjú blúzomról most sem kell lemondanom a könnyű anyaga miatt. Szerintem nagyon jól néz ki a romantikus blúz az egyszerű rövidnadrággal és barna kiegészítőkkel (öv és saru), vidéki, nyárra tökéletes. Abszolút megérte megvenni ezt a nadrágot, nagyon kényelmes, szuper az anyaga, szinte minden nap ezt veszem fel. Hogy feldobjam a szettet, nagy köves fülbevalót választottam, a többi ékszerem egyszerű ezüst.


Blúz: Reserved (régi)
Nadrág: Abercrombie&Fitch
Öv: H&M (egy szoknyához járt)
Saru: Krokko (régi)
Fülbevaló: Six