2013. december 14., szombat

Drama, pointless drama everywhere...

Nem vagyok elég szép, nem vagyok elég jó, nincs pasim, miért nincs, neki miért van, ő sokkal szebb, jobb, népszerűbb, okosabb, gazdagabb, miért, én miért nem, miért nem szeret senki, főleg Ő miért nem, rendeljünk még egy kört, szóval ott tartottunk, hogy az életem egy maszlag, nagyítóval kell keresni a pozitívumokat, egyébként miért lelkizek egy ismeretlennel?

Tegye fel a kezét, akinek ismerős a sztori. Hm. Az a helyzet, hogy mi, lányok, szeretünk rugózni a különféle témákon. Végtelenségig. És szeretjük magunkat valami olyan lénynek beállítani, ami semmit nem ér ezen a világon, senkinek nincs rá szüksége és a létezése is értelmetlen. Talán a millió sorozatból ragad ránk a folytonos dráma, kitörések és önsajnálat, amiről az agyunk mélyén tudjuk, hogy a való életben semmi értelme. Mégis csináljuk. Miért?
Mert szeretjük magunkat sajnáltatni. Szeretjük hosszasan ecsetelni a valósnak vélt problémáinkat, minden apróságot felfújni és ezeket megbeszélni a hasonló karakterű barátnőinkkel. Húzzuk-húzzuk, ragozzuk, lezárjuk és kinyitjuk, mindeközben élvezzük, hogy nyivákolunk egész este, talán rá is játszunk egy kicsit. Közösen megoldást keresünk a problémára, de csak arra jutunk, hogy a lehetetlenre vállalkoztunk és az egész kezdődik elöről. De valljuk be: élvezzük a ránk irányuló figyelmet, élvezzük, hogy foglalkoznak velünk, hogy meghallgatnak, hogy együttéreznek.


Ilyenkor jó a földön két lábbal álló barátnő, aki jó esetben alaposan helyretesz.  Akit lehet, hogy első hallásra legszívesebben elküldenél a fenébe, mondván "nem ért meg".  De miután belegondolsz, rájössz, egy cipőben jártok. A különbség csupán annyi, hogy nem nehezíti meg a dolgát az overthinking nevű népszerű tulajdonsággal. Ő az, akinek a szavait nem szabad személyes sértésnek venned, mert jót akar. Aki valós megoldást kínál a problémádra. "Megbántott: hát ne foglalkozz vele többet!" Mintha az olyan egyszerű lenne! Talán, de ha nem próbálod ki, sosem tudod meg.
Rövid távon, egy bizonyos ideig oké önsajnálatba temetkezni. Hosszú távon azonban megkeseríted vele a saját és a környezeted életét is. Pont ez az a barátnőd, aki erre rávilágít. Ő az, aki utálja a folyamatos drámázást, igyekszik kizárni a saját életéből, nem érti, miért jó (semmiért), és a barátait is győzködi az igazáról. Aki szeretné, hogy ellazulj, hogy ne gondold túl a dolgokat.


Kár lenne tagadnom, igazi drámakirálynő vagyok. Rendszeresen analizálok, túlragozok, rápörgök egy témára. Ilyenkor, bár a világért sem mondom ki, de szükségem van, hogy lerángassanak a földre. És nagyon örülök, hogy van egy barátnőm, aki ezt mindig megteszi.♥

Kivételes ez a poszt, nem szeretnék senkinek magánéleti, sőt, szerelmi tanácsokat osztogatni, de ezt meg kellett írnom. Azért remélem, tetszett.=)

3 megjegyzés:

  1. Túl a harmincon csak megerősíteni tudom a posztot.A tizen- huszonéveimben én is igazi drámakirálynő voltam.A végkimerülésig tudtam agyalni azokon,amiket te is írtál.Sajnálni,sőt bántani magam,fizikailag is.Nekem is volt,van olyan barátnőm,aki a fél várost átszelve elindult hozzám,amikor telefonon érzékelte,hogy össze vagyok omolva.Mintha kifejezetten bevonzottam volna a helyzeteket,,amikben drámázhatok,csupa olyan férfiba tudtam beleszeretni,aki elérhetetlen volt.Pl. mert én voltam,akinek coming out-olt a melegségéről.Vagy nős volt.Vagy pszichésen sérült.Éveim teltek el úgy,mintha sötét gödörben lettem volna.Jellemző jelenet,hogy egyszer amikor végleg lezártuk a kapcsolatot valakivel,elbúcsúztunk egy villamos megállóban.Megkérdezte,mielőtt egyedül felszálltam,hogy adjon-e jegyet?Az élethez,ahhoz adj jegyet-válaszoltam.A villamos befutott,felszálltam, és a nyitott ajtón át még egy rövid ideig néztük vele egymást.Az egyik olyan élményem volt a sok közül,amikor úgy éreztem,a lelkem kiszakad belőlem.Annyit sírtam,hogy már nem volt könnyem. Aztán egyszer csak jött a mostani kapcsolatom.Talán mert addigra szinte berendezkedtem az egyedüllétre,és már nem akartam görcsösen.Nem mondom,hogy most minden,mindig szép és rózsarózsaszín,de sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.Értékesebbnek érzem magam.Szóval fel a fejjel,a drámakirálynők is révbe érnek egyszer:-)

    VálaszTörlés
  2. Túl a harmincon csak megerősíteni tudom a posztot.A tizen- huszonéveimben én is igazi drámakirálynő voltam.A végkimerülésig tudtam agyalni azokon,amiket te is írtál.Sajnálni,sőt bántani magam,fizikailag is.Nekem is volt,van olyan barátnőm,aki a fél várost átszelve elindult hozzám,amikor telefonon érzékelte,hogy össze vagyok omolva.Mintha kifejezetten bevonzottam volna a helyzeteket,,amikben drámázhatok,csupa olyan férfiba tudtam beleszeretni,aki elérhetetlen volt.Pl. mert én voltam,akinek coming out-olt a melegségéről.Vagy nős volt.Vagy pszichésen sérült.Éveim teltek el úgy,mintha sötét gödörben lettem volna.Jellemző jelenet,hogy egyszer amikor végleg lezártuk a kapcsolatot valakivel,elbúcsúztunk egy villamos megállóban.Megkérdezte,mielőtt egyedül felszálltam,hogy adjon-e jegyet?Az élethez,ahhoz adj jegyet-válaszoltam.A villamos befutott,felszálltam, és a nyitott ajtón át még egy rövid ideig néztük vele egymást.Az egyik olyan élményem volt a sok közül,amikor úgy éreztem,a lelkem kiszakad belőlem.Annyit sírtam,hogy már nem volt könnyem. Aztán egyszer csak jött a mostani kapcsolatom.Talán mert addigra szinte berendezkedtem az egyedüllétre,és már nem akartam görcsösen.Nem mondom,hogy most minden,mindig szép és rózsarózsaszín,de sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.Értékesebbnek érzem magam.Szóval fel a fejjel,a drámakirálynők is révbe érnek egyszer:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerős a volt helyzeted, ezért osztogatok óvatosan szerelmi tanácsokat. Akkor viszont várok türelemmel, drámázok inkább a félévi jegyeimen.=D (Nem egyébként, ezt a hülye szokást abba kéne hagyni)

      Törlés