2013. május 3., péntek

Maybelline Lasting Drama Gel Eyeliner teszt

Az Essence zselés tusomat nagyon szerettem, de beszáradt, és gondoltam, nem veszem újra, inkább kipróbálom az eggyel magasabb kategóriájú Maybelline szemhéjtust. A Glamour-napos kuponnal vásároltam, azóta folyamatosan tesztelem, és most tudok korrekt véleményt mondani róla.

A papírdoboz, amiben érkezik a tus és az ecset, már nincs meg, de egyébként ezeket találjuk benne. Maga a tégely kicsi, matt üvegből készült, minőségi darab.


Az ecsettel az elején szkeptikus voltam, mondván, a termékekhez járó eszközök nem jók, de kellemeset csalódtam, ugyanis szuper! Az alakja kicsit ajakecsetre emlékeztet, jól lehet vele dolgozni. Mindenképp pozitív, hogy jó minőségű ecset is jár hozzá, nem kell külön megvenni, valamint mivel kb. feleakkora, mint egy normál ecset, utazásnál is praktikus.

A festék állaga az Essence-énél keményebb, de az ecseten felmelegszik és jól használható. A színe intenzív fekete, nappalra-estére egyaránt használható. Elvileg 24 óráig tart, nekem főleg a szemem külső sarkában csúszik meg, de egyébként szépen tartja magát a nap végéig.

Összességében elégedett vagyok, hogy megvettem, jó minőségű terméket kaptam a pénzemért. Az eredeti ára 2300 Ft, én féláras kuponnal vettem. Jobban kezelhető, mint az előző zselés tusom, mostanában mindig ehhez nyúlok, ha szemhéjtusra van szükségem, pedig alapvetően a folyékony tust jobban szeretem, nem véletlen, hogy bekerült a havi kedvenceim közé is.

Ti próbáltátok már?

6 megjegyzés:

  1. Még nem próbáltam, de jónak tűnik, lehet ki fogom próbálni. :)
    Hihetetlen, de fekete tusom rég nincs, mert általában a színeseket veszem elő. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. érdekes, nekem szerintem egy színes tusom sincs, lehet be kéne ruházni valami klassz nyári színbe.=)

      Törlés
  2. én is ezt használom, elégedett vagyok vele:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na, tök jó, örülök, hogy bevált!=)

      Törlés
  3. Nekem is ez van, nagyon-nagyon szeretem! Alsó vízvonalra használom főleg szemceruza helyett, mert amíg meg nem szárad, satírozható kicsit, utána pedig nem moccan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. alsó vízvonalon még nem próbáltam ki, nekem onnan általában minden lefolyik, de akkor teszek vele egy próbát.=)

      Törlés