2013. március 1., péntek

Barátság

Olyan sokszor dobálózunk ezzel a szóval. XY a barátnőm, X a barátom, Z a legjobb barátnőm, és így tovább. De ezek az emberek tényleg a barátaink, vagy csak azt hisszük? Feltétlenül jobb baráttá tesz minket, ha nagyon sokat találkozunk, vagy enékül is fenntartható egy barátság? És mi a helyzet azokkal a felszínes, mézes-mázos kapcsolatokkal, amiről néha elhisszük, hogy valódiak?

Nincs sok barátom. Jobban mondva, nincs sok olyan ember, akit ennek nevezhetek. Ismerősöm annál több van. Nem vagyok az a típus, aki azonnal megtalálja a közös hangot mindenkivel, nem igazán tudok interneten beszélgetni, általában minden kapcsolatom döcögősen indul. Gyakran döntök első benyomás alapján és képes vagyok hosszan beszélni a semmiről. Nem szeretem a fél világra ráakasztani a problémáimat. Ellenben mindig meghallgatom másokét, talán ezért van annyi ember, akivel jóban vagyok. Gyakorlatilag egy sztenderd lelki szemetesláda vagyok, mindenki nekem mond el mindent, ami által olyan dolgokat is tudok, amik nem feltétlenül tartoznak rám. Néha úgy érzem, én vagyok Gossip Girl, csak nem vezetek blogot a pletykákról.=D És kevesen tudják, milyen vagyok valójában. Néha én magam sem. És szerintem ez az oka, miért nem tudom, igazából kik a barátaim.
Hallok ezt-azt, amik nem fedik egymást. Az ismerőseim nekem beszélik ki egymást. Ilyenkor mindig elgondolkozom: mikor cselekszem helyesen? Ha elmondom az illetőnek, vagy ha nem? Jobb, ha tőlem tudja meg, a másik mit gondol róla, vagy akkor vagyok jobb barát, ha inkább nem is beszélek a dologról neki? Tudom, hogy pletykákra nem lehet építeni, mégis visszahallok olyan infókat, amik alapjában kéne hogy megrengessék a hitemet X-ben vagy Y-ban. Próbálok a saját ítélőképességemben bízni, de hacsak nem követ el ellenem valami hihetetlen disznóságot, bízok mindekiben. Elhiszem, hogy a felszínes kapcsolatokból lehetnek barátságra emlékeztetőek. Lehet, hogy össze kell zárnod magad valakivel, akivel addig nem is ismertétek egymást, pedig naponta találkoztok. Elhiszem, hogy ha hallok egy pletykát, meg tudom cáfolni valahogy. Lehet, hogy csak hiszed egy kapcsolatról, hogy felszínes, valójában el sem tudod képzelni a mélységét.
Nehéz megítélni egy kapcsolatról, milyen. Igazi, vagy csak én gondolom annak? Mennyit számítok a másiknak? Akárhányszor betelik a pohár és kibeszélek valakit másnak, lelkiismeret-furdalásom lesz, vajon ő is így érez irántam? Eszébe jutok akkor is, ha nincs szüksége semmire? Mennyit ér, hogy igyekszem kedvesnek lenni mindekivel? Jobban fognak kedvelni vagy ellenkezőleg, ki fogják ezt használni?

Nem mondom, hogy minden felszínes kapcsolatot fel kell számolni és mostantól kezdve csak olyanokkal lenni, akik számára az életünk nyitott könyv, mert tisztában vagyok vele, hogy ezek az élet részei. De legyen saját véleményetek és ne hagyjátok magatokat befolyásolni. A pletyka veszélyes állat. Pár elejtett félmondatból képesek vagyunk olyan történetet kreálni, aminek sok esetben köze nincs a valósághoz. Lehet, hogy általa elvesznek azok, akik igazán fontosak.
És persze, legyetek őszinték. Talán akkor és ott nem a legtapintatosabb módszer, de hosszú távon kifizetődik. Akkor miért nem tudok őszintébbnek lenni olyanokkal, akikkel kéne?

A héten lesznek még rendes posztok is, de erre most szükségem volt.

4 megjegyzés:

  1. johetnek az ilyenek!!!!.szeretem a belemèlyedos bejegyzèseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na akkor örülök, hogy tetszett!=) biztos lesz ilyen máskor is.

      Törlés
  2. egyetértek veled, sokban hasonlítunk. nekem is volt gimiben egy legjobb barátnőm, legalábbis azt hittem. aztán elköltözött másik városba az egyetem miatt és soha többet nem keresett, egy ideig próbálkoztam, de beláttam, hogy felesleges. a másik amit nem bírok elviselni, hogy sokan csak azért "szeretnek", mert ha ők nem akarják maguk elintézni a dolgaikat, akkor "én majd úgyis segítek".. hát a nagy frászkarikát, belefáradtam, hogy én legyek az aki mindenkinek segít, de ha már más a véleményem vagy megmondom a magamét (mert én inkább vagyok kíméletlenül igaz, mint bájolgó talpnyaló, akkor már én vagyok a szemétláda meg a stb. soha többé nem fogom az ilyen embereknek egy kisujjamat se megmozdítani..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ilyen nekem is volt, hogy egy barátnőm elköltözött, nem találkoztunk annyit, néha egymás eszébe jutunk, én neki akkor, ha kell valami. igazából fél éve nem beszéltem vele, de nem is bánom annyira.

      Törlés