2011. augusztus 31., szerda

Iskolakezdés

Holnaptól kezdődik az iskola! Vagy legalábbis mostanában, az egyetemeken, fősulikon valamivel később. Ennek kapcsán jutott eszembe pár gondolat, lesz egy kis köze a divathoz, de máshoz is.

Idén teljesen új okból is várom az iskolakezdést. Míg általánosba jártam, nyár végére már annyira untam magam, hogy felüdülés volt a suli. Mikor hetedikben bekerültem hatosztályos gimnáziumba, természetes, hogy vártam, új suli, új osztály, új minden. Tavaly a barátok miatt vártam elsősorban. Természetesen ők sem maradtak ki idén, de most egyúttal azt is várom, hogy hódoljak a jó kis őszi trendeknek, csinosan, elegánsan felöltözzek, sminkeljek, hogy holnap évnyitóra felvegyem imádott kosztümömet... Nagyon szeretek tanszereket (is) vásárolni, minden évben külön szertartás, hogy elmegyünk és beszerzünk mindent.

A nyarat imádom, ez kétségtelen, de a suli rendszert ad az életemnek, mindig van mit csinálnom, sőt, általában több mindent tudok elvégezni, mint a szünetben. Mindig történik valami - oké, lehet, hogy az épp egy veszett nehéz fizikadolgozat, de valami.=) Azért persze nem csak holmi dolgozatok színesítik sulis mindennapjaimat, mert az osztályban is mindig történik valami hülyeség, amin nagyot lehet nevetni. Már csak ezért is érdemes bejárni. Az, hogy a barátnőimet viszontlátom több mint 2 hónap után, már csak hab a tortán.

2011. augusztus 30., kedd

OOTD - Brown in brown

Ez a tegnapi outfitem, a barna sminkhez barna ruha. =) Imádom ezt a ruhát, kényelmes és szellős nyári darab, de a színe miatt ősszel is lehet hordani harisnyával, kardigánnal, zártabb cipővel.
Lídia írta, mennyire szereti a mokaszinokat, írtam is neki, nekem is van egy olyasmi cipőm, csak magas sarkú. Kérte, mutassam meg. Hát ez az.=) Még januárban vagy februárban vettem egy belvárosi cipőboltban, végső leértékelésnél. Egyébként Tamaris márkájú és AntiShock sarkú. Ez egy speciális sarokfajta, állítólag csökkenti a láb rázkódását menés közben, ezáltal kényelmes viselet. Nagyon szeretem ezt a cipőt.
A karkötők mind fából vannak, imádom őket, a táskát pedig az egyik barátnőmtől kaptam szülinapomra.=)
Amiket viselek:
Ingruha: F&F
Karkötők: régi darabok
Táska: Oriflame
Cipő: Tamaris

Bye-bye!

2011. augusztus 29., hétfő

Back to school make-up

Ma mentem el a suliba a tankönyveimért. Nagyon fura volt az amúgy ismerős folyosókon ennyi idő után sétálni... Úgy gondoltam, stílusos lenne egy back to school sminket készíteni, ami hamar megvan, alapjában nem extra, de fel lehet dobni bármivel ha szeretnétek.=)


Az Essence 05 To die for nevű négyes palettáját használtam a sminkhez. Már szükségem volt egy barna négyesre, ezt még a hónap elején vettem direkt sulira és nagyon szeretem! A négy szín: krémfehér, aranyló pezsgő, fényes barna, matt sötétbarna. A fényes barnát vittem fel a mozgószemhéjra a mélyítővonalig, amit a pezsgővel dolgoztam el. A sötétbarnát használtam a külső V-be és az alsó szempillasor alá, a fehéret pedig highlighternek. A pezsgőszín sajnos nem látszik annyira a képen, de élőben csodaszép.
Ezt aztán lehet tovább bonyolítani: feketével kihúzni a vízvonalat, tusvonal, színes szemceruza a felső szempillák tövébe.

Az arcomra kontúrozás után csak egy kis barackos pirosítót tettem, a számra pedig színezett ajakbalzsamot. Mivel natúr színű szemről van szó, bevállalósok élénkebb szájszínt is tehetnek fel, de ugyanúgy megy hozzá a halványrózsaszín vagy barack szájfény.


Amiket használtam:
Arc:
Astor Mattitude HD alapozó
Essence Stay all day korrektor
Manhattan bronzosító
Rimmel Stay matte púder
NYC pirosító - Central park pink
Szem:
Artdeco szemhéjalapozó
Essence Quattro szemhéjpúder - 05 To die for
NYC Show time szempillaspirál - hatalmas pozitív csalódás, nagyon szép pillákat varázsol, próbáljátok ki!=)
Ajkak:
Max Factor Xperience ajakbalzsam - 05 Purple orchid

Hogy tetszik? Ti hogy szoktatok sminkelni, ha suliba mentek?
Bye-bye!

2011. augusztus 26., péntek

Max Factor Colour Elixir ajakrúzs és szájkontúrceruza TESZT

Még mielőtt rátérnék magára a termékek tesztelésére, el kell hogy mondjam, milyen korrekt céggel van dolgom. Mikor a Max Factor kiküldte őket, és láttam a teszteket az új termékekről, azt gondoltam, csak néhány ember kapott. Kedden kaptam Tőlük e-mailt, hogy megkapta-e mindenki a termékeket. Az enyém valószínűleg elkeveredett a postán, vagy ilyesmi, mindenesetre ezt megírtam Nekik. Csodák csodájára, tegnap a postaládámban landolt egy kis csomagocska, ezzel a két új dologgal. Nagyon örültem, és ezúton is szeretném megköszönni!


 

2011. augusztus 25., csütörtök

FOTD - Purple rain

Adós vagyok sminkkel az NYC paletta felhasználásával, úgyhogy meg is mutatom a tegnap esti-délutáni sminkemet, moziba viseltem, a Rossz tanárt néztük meg. A film egyébként vicces volt, és nem az lett a vége, amire gondoltam, és ez egy romantikus film esetében pozitív.=) Összességében egyszer nézhető.

Mindent a leírás szerint csináltam: az orgonát a mozgó szemhéjra, a lilát a mélyítővonalba, a sötétlilát az alsó szempillasor alá és a külső szemzugba, a fehéret highlighternek. Mint láthatjátok, jó csillogós smink készült, egy fekete tusvonallal és a vízvonalak feketével való kihúzásával bulismink lehet belőle. Így, ebben a formában, ha suliba nem is, de egy szabadidős programhoz simán el tudom képzelni. Az arcomon halványrózsaszín pirosító, a számon világos rózsaszín szájfény volt.

Amiket használtam:
Arc:
Astor Mattitude HD alapozó
Essence Stay all day korrektor
Manhattan bronzosító
Rimmel Stay matte púder
NYC pirosító - 652 West side wine

Szem:
Artdeco szemhéjalapozó
NYC Quattro szemhéjpúder - 796B Queens Boulevard
Rimmel Day 2 night szempillaspirál

Ajkak:
Essence Stay with me szájfény - 01 me&my icecream

Bye-bye!

2011. augusztus 23., kedd

FOTD - Smoky & coral

A mai sminkem nem extra, de ebben a melegben nem volt kedvem többet a szememmel dolgozni, illetve szerettem volna Nektek megmutatni az első próbálkozást az Essence Urban Messages szemhéjszínező krétákkal.

A szemsmink, mint láthatjátok, rém egyszerű, csak kiszíneztem a szürke krétával a mozgó szemhéjamat, eldolgoztam egy kicsit barnás beütésű, csillogó világosszürkével, a szempillák tövébe húztam egy fekete vonalat, spiráloztam, és kész.

Utoljára Szabadkán volt rajtam ez a korall rúzs, most ismét elővettem, még mindig imádom.=) Az arcomra is korallos pirosítót tettem.
És ezeken a képeken megcsodálhatjátok a hajam a maga természetes valójában, nincs kivasalva. Ugyanis mikor a képeket készítettem, még nem száradt meg teljesen, így nem tudtam kivasalni. Szerintem azért így is vállalható, bár kétségtelen, hogy ha az első tincsek egyenesek, jobb az összkép.
Amiket használtam:
Arc:
Astor Mattitude HD alapozó
Essence Stay All day korrektor
Manhattan bronzosító (kontúr)
Rimmel Stay Matte púder
Cosmopolitan pirosító

Szem:
Artdeco szemhéjalapozó
Essence Urban Messages szemhéjszínező kréta - 02 skyscraper
Essence Sun club paletta 02 Long beach - csillogó barnásszürke eldolgozásra
Avon Glimmerstick szemceruza - Blackest black
Max Factor False Lash Effect szempillaspirál

Ajkak:
Avon színmegújító hidratáló ajakrúzs - Tangerine

Remélem tetszett, és ígérem, a következő smink fantáziadúsabb lesz.=)
Bye-bye!

2011. augusztus 22., hétfő

NOTD - Fuchsia

Az Astor Fashion Studio 73-as színét használtam. Nagyon jó lakk ez egyébként, két rétegben adja ezt a színt és gazdag a színskála. A legutóbb 900 Ft-ért volt a DM-ben. Andinál láttam egy nagyon szép barack árnyalatot, azt nagyon szeretném most őszre, szerintem meg is veszem szeptemberben.=)

Bye-bye

2011. augusztus 21., vasárnap

Burberry Fall-Winter 2011/12

Változtattam a sorrenden, és előrevettem a Burberryt, mivel mostanában annyira tetszik a vonal, amit a márka képvisel. Angolos sikk, ballonkabát, kockás minta, semmi felesleges részlet jajj...



A mostani kollekció a kabátmániások Mekkája, a kabátok alkotják a kollekció gerincét. Tehát először gyorsan végigfutok az egyéb részleteken, aztán jöhetnek a kabátok.

Kezdjük a nadrágokkal. Feketében és barna árnyalatokban találkozhatunk velük, például sötétbarna és teveszín. Előfordul csőszárú és enyhén trapézos változat is. Ruhát kétfélét láttam: vagy "jókislány" fazont szaténos anyagból, vagy sima sziluettruhát helyenként kivágásokkal. Szinte minden modellen megfigyelhető a fekete-fehér mintás kis svájcisapka, ha jól néztem szőrméből. Táskából két fajta volt jellemző: a színes lakkbőrrel kombinált Burberry-kockás szövet, és a kis clutch, ami borítékfazonú és széles. Cipő: fűzős, fekete, telitalpú. Tetszett, habár néhány modellen kicsit érdekesen mutatott, mert elég bumfordi ez a fazon.

Röviden ennyi, a lényeg most jön! Mindenféle színben szerepeltek kabátok, volt narancs, piros, zöld, kék, fekete, fehér, barna, bézs... Szerintem biztosan lesznek elérhető árú színes kabátok a boltokban, ha ezek tetszettek, szerezz be egyet, de csak akkor, ha az adott szín jól beépíthető a ruhatáradba. Mivel egy színes kabát figyelemfelkeltő darab, érdemes a többi kiegészítőt minimal style-ra venni.
Minták tekintetében mi más lehetne, mint kockás? A kedvenc mintám a kocka és a virág, de télre jobban szeretem a kockákat. Most ezek is színesek, piros-fekete, lilásrózsaszín-fekete és sárga-fekete kombinációkat láthatunk.

És akkor a fazonok: a klasszikus, karcsúsított kabátok mindig divatosak, most is feltűnt pár. Volt még a személyes kedvencem, a sujtásos kabát, akkor a rövidített kabátok, a bő, szinte poncsószerű kabátok, szokásos formájú ballonok, és ballon formájú szövetkabátok. Érdekesek voltak a vékony vagy közepes vastagságú övek a kabáton, vagy egy madzagszerűség masnira megkötve. Ha van övtartó a télikabátodon, új darab vásárlása nélkül frissítheted fel: egyszerűen vedd ki belőle az övét, és fűzz bele másikat! Még aranyos volt a buggyos ujjú kabát is, ami engem az Értelem és érzelemben látható rövid kabátkákra emlékeztet.
A szőrme természetesen fontos eleme a kabátoknak is. A kedvencem a klasszikus szövetkabát szőrmegallérral, hihetetlenül elegáns! A szőrmebunda újragondolása is jó ötlet. A metálfényű anyagból készült ujjú fehér szőrmebunda azoknak jó, akiknek a hagyományos nem tetszik, de nem szeretnének túl durvát. A lakkal kombinált szőrmedzseki már jóval vadabb kategória, az ilyesmit csak bevállalós csajoknak ajánlom!
A bemutató végén praktikusak voltak a nejlon pelerinek, ami megóvta a szőrmét és a szövetet a műhóeséstől!=)

Bevallom őszintén, így közel 30 fokban picit fura volt télikabátokról regélni, de remélem, tetszett!=)
Bye-bye!


2011. augusztus 19., péntek

NYC Quattro szemhéjpúder TESZT

A kapott NYC termékek közül erre voltam a legkíváncsibb, illetve ehhez állítottam a legnagyobb elvárásokat, mert már van egy duóm, amit nagyon szeretek. Mióta megkaptam, használtam párszor, így tudok róla véleményt mondani.

Jól záródó, fekete kompaktban kapjuk a terméket, átlátszó műanyaggal a szemhéjpúdereken, amire rá van írva, melyik mire való. A hátulján kis leírást is találunk, hogyan kell a színeket használni. Itt található a száma és a neve, az enyém a 796B Queens Boulevard árnyalat.

Kinyitva négy lilás árnyalatot találunk, illetve egy aranyfényű, krémfehér highlightert. A leírás szerint a halvány orgonalila kerül a mozgó szemhéjra, az erőteljes lila a mélyítővonalba, a sötétlilával kell kontúrozni, a krémszínnel pedig értelemszerűen a belső szemzugot és a szemöldökcsontot kiemelni. Imádom a lila árnyalatokat, szóval eddig hibátlan!

A swatchot egy kevés szemhéjalapozóra kentem. Mint láthatjátok, a legszélső szín pigmentáltsága hagy maga után kívánnivalót, sajnos szemen sem látszik nagyon. A többi viszont egész jó. Viselés közben tapasztaltam némi kopást. Először azt gondoltam, hogy csak bulismink készíthető vele, de igazából nappalra is lehet hordani a nem túl intenzív színek miatt. Estére fekete kontúrral lehet rásegíteni a drámaibb hatásra. Múlt szombaton készítettem is vele sminket egy esküvőre, de természetesen elfelejtettem lefotózni... Szóval ezzel is nemsokára érkezik smink!

Összegzés: nem rossz paletta, de elájulva sem vagyok tőle. 4-est adok neki a fakó színek és a kopás miatt. Jók a színek, szóval szerintem fogom használni. Egyes Müllerekben, de inkább Rossmannokban keressétek 900 Ft-ért.

Mi a véleményetek róla? Próbáltátok már?
Bye-bye!

Díjat kaptam!=)

Ezt a díjat kaptam Biutól, akinek ezúton is nagyon-nagyon köszönöm!=)
A feladat az lenne, hogy továbbadjam 10 bloggernek, de annyi mindenkit olvasok és szeretek, hogy nem tudok választani, illetve annyian kaptak már, hogy csuda!

A másik feladat, hogy a top 10 kedvenc sminktermékem leírjam. Ezek lennének:
1. Astor Mattitude HD alapozó
2. Maybelline The Falsies Volum'Express szempillaspirál
3. Max Factor Creme blush
4. H&M 36-os paletta
5. Essence Sun Club Long beach paletta
6. Essence Quattro Eyeshadow - To die for
7. NYC rúzs
8. Artdeco szemhéjalapozó
9. Rimmel Stay Matte púder
10. NYC In a NY minute körömlakk - 210 Chinatown

Bye-bye!

2011. augusztus 18., csütörtök

Jean Paul Gaultier kiállítás Montréal

Az egyik legjobb barátnőm, Eni szinte egész júliusban Kanadában volt, ő járt ezen a fantasztikus kiállításon, ami Jean Paul Gaultier munkásságával foglalkozik. Innen is nagyon-nagyon köszönöm Neked a képeket!
Kiválasztottam néhányat, ezeket teszem közzé itt a blogban. Beszéljenek helyettem a fotók!



Hogy tetszik Nektek?
Bye-bye!

2011. augusztus 15., hétfő

Nyereményjáték Sigma palettáért

A Sigma nemrég piacra dobott három klassznak kinéző szemhéjpúderpalettát, ezek közül egyet az Urban Eve blogon meg is nyerheted! Részletek ITT.

2011. augusztus 14., vasárnap

Essence Urban Messages szemhéjszínező kréta TESZT

A most bejövő Essence trendkiadásnál azon szerencsések egyike lehettem, akik kapnak pár termékmintát a Primőr Kft-től. A szemhéjszínező krétákból kaptam egyet-egyet. Nagyon örültem, és bár elsőre annyira nem mozgatta a fantáziámat a termék, érdekelni kezdett a dolog. Pénteken érkeztek meg.
A termék kis skatulyában érkezik, ami papírból készült, elég stabil, de táskába nem dobálnám be, mert kicsúszhat a tartó. A színvilága tetszik, és nagyon jó ötlet, hogy a dobozon egy festékpacával van jelezve a szín. A termék maga 3 g, és 700 Ft-ért tudjátok majd megvenni őket a Müllerekben.
Kinyitva találjuk a kis krétákat, amik papírral borítottak, így egyszerűbb velük dolgozni. Engem leginkább a zsírkrétákra emlékeztetnek. Külsőre, mert szerencsére inkább por, mint krémes állagúak, és igazából ezért is idegenkedtem tőlük az elején, mert azt hittem, krémesek.
Hiperpigmentált színekről van szó, a swatch-ok egy húzással készültek alapra.

Vakuval

Vaku nélkül

Próbáltam felvinni ecsettel, de úgy lehetetlen, mert nagyon porzik. Simán csak húzkodni kell.=) A szemhéjon, hogy ne legyenek éles vonalak, viszont prímán össze lehet dolgozni őket egy pufi ecsettel. Nagyon egyszerű használni őket, ezért rohanós reggeleken is jól jöhetnek. Pár krétavonás, szempillaspirál, esetleg szemceruza, a szemsmink kész is!
A színekről: favorit a szürke és a barack, mert jól használhatóak hétköznapokon, a sötétkék pedig egyszerűen álomszép. A világoskék annyira nem tetszik, de majd kitalálom, hogyan tudnám mégis használni.
Egyelőre még csak itthon próbálgattam velük sminket, de a közeljövőben biztosan lesz FOTD, amikben valamelyik krétával színeztem a szemhéjamat.

Végeredményben tetszenek, jó kis termékek, a kis méret ellenére szerintem sokáig elég is lesz. Ajánlom, na!=)

Hogy tetszik?
Bye-bye!

Gucci Fall-Winter 2011/12

Folytatom az őszi-téli divatbemutatók elemzését, ezúttal a Guccival. Az eddigiek közül kb. a harmadik helyet foglalja el nálam, az első a Louis Vuitton, a második pedig Christian Dior (ez utóbbiról a következő ilyen posztban fogok írni).



Kíváncsi voltam, vajon a Gucci, aki tavasszal és nyáron élen járt a color blocking összeállításokban, télre is meghagyja-e a színeket. És igen! Folytatódik ez a trend, ősziesebb, mélyebb színekkel, zöldekkel, szürkével, barnákkal, sárgával, pirossal, rózsaszínnel, lilával. Aki tehát szeretett nyáron vadul color blockingolni, szeretni fogja ezt a kollekciót is.

Az alap a '70-es évek divatja, a széles szárú nadrágok, masnis blúzok, kis sálak masnira kötve a nyakon. Itt is jellemző a férfias vonal, például hosszú blézerek és kalapok formájában. Szinte az összes outfitben megjelent a vékony öv derékra kötve. A szoknyák térdig érnek, a ruhák lengék és van bennük egy kis csavar: elöl rövid-hátul hosszú, félvállas, szigorúan masni a nyakon. A kabátok egyenes vonalúak, egyszerűen nagyszerűek.
A retro hatást erősítvén néhány ruha pöttyös mintájú. Aranyosnak találom, de szerintem a pöttyöst tudni kell viselni, én nem tudom!=D Sokkal jobban tetszett nekem a térbeli virágokkal díszített ruhák. Fekete ruhán piros virágok kombináció a legjellemzőbb, de láthatunk pár más színűt is. A virágok kerülhetnek a mellrészre, az ujjakra, vagy sálként viselve - extra, de nagyon jó! Egy dögös vörös magas sarkúval viselném.
A szőrme természetesen itt is befutó, színesen, persze. Kabát, sálgallér, mindegy. A szőrme újra bejött a divatba, szerintem műszőrme formájában, de javítsatok ki, ha tévedek!

Egy kicsit még a kiegészítőkről: az előbb említett kalapon, vékony övön és masnira kötött sálon kívül fontos elemei a kollekciónak a zömében kis méretű retikülök. Ezek inkább alapszínekben láthatóak, ahogy a csizmák, cipők is. Apropó, a csizmák térdig érnek, és lehetnek fényes lakkból is. Aranyos volt még a láncos, picike alkalmi táska is. És, aminek láttán igazán megörültem: aranyláncon lógó gyűrű (vagy legalábbis én annak néztem), Frodó után szabadon.=D

Bye-bye!

2011. augusztus 11., csütörtök

OOTD - The end of the summer

Sajnos az időjárás és a naptár könyörtelenül mutatja, hogy a nyár végén járunk. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan repült az idő, és már csak pár hét van hátra a suliig...jajj. Ám az ősznek számtalan előnye is van: minden nap garantált a vicces momentum az osztályban, változatosabban, kreatívabban lehet öltözködni, elővehetjük a mély, melankolikus színeket, ősszel van a szülinapom... Csak pozitívan!

Ma sütött ugyan a nap, de annyira nem volt meleg, ezért is választottam ezt az összeállítást egy rohangálós naphoz: németre mentem, aztán vásárolni. Emlékeztek az ITT bemutatott teveszínű H&M szoknyára? Ma megvettem, ugyanis egyrészt most pont volt rá pénzem, másrészt meg a H&M-ben úgysem tartanak Glamour-napokat, nem lett volna értelme októberig várni. Azonkívül tavaly is vártam néhány hetet egy nadrágra, ami már sajnos nem volt, mire megvettem volna. Szóval, most már az enyém!=)

A szettről: mindenképp kényelmeset szerettem volna, a leggings-tunika összeállítás tökéletesnek tűnt. Ehhez a felsőhöz mindenképp kell öv, anélkül úgy nézek ki, mintha valami középkori hálóinget viselnék. A cipő pedig...igen, a bizonyos kinézett oxford cipő, megkaptam kedden, vagyis a felét én fizettem. Ma volt az első bevetése, és szuper! A legjobban azt szeretem benne, hogy annak ellenére, lapos és zárt, fel lehet venni leggingssel vagy szoknyával is. Ősszel szerintem le se lehet majd vakarni a lábamról!
A táska megint a postástáska, mert ez kellően nagy a németcuccomnak. Az öv is új szerzemény, ugyanis múlt héten Szabadkán a barátnőm nagymamája szétosztotta köztünk pár, már nem hordott övét és ékszerét. Posztokban majd látni fogjátok, miket kaptam. Innen is köszönöm!=) A kalap pedig lazává, könnyeddé teszi a szettet.


Amiket viselek:
Hosszított blúz: H&M
Leggings: Takko
Öv: barátnőm nagymamájától
Táska: Mango
Oxford cipő: Janet D.
Napszemüveg: Camaieu

Bye-bye!

2011. augusztus 10., szerda

Szabadka - élménybeszámoló és egy kis zsákmány

Sikeresen hazaértem életem egyik legjobb nyaralásából! Nagyon-nagyon jól éreztem magam, ez nyilván a társaságnak is köszönhető, illetve maga a város is csodálatos!

Szabadkát egy nyugis alföldi városnak képzeljétek el, ami nem is nagy, de nem is olyan kicsi. Ottani ismerősök szerint gyalog is el lehet jutni simán akárhova a városon belül. Nagyon szép hely, a városháza és az előtte lévő szökőkút gyönyörű, de igazából az egész egy sajátos hangulatot áraszt. A belvárosban nagyszerűek a kávézók, nekünk is volt/van egy törzshelyünk, ahova szinte minden nap elmentünk. Szabadka mellett van egy település, Palics, ott az állatkertbe érdemes elmenni, a tavat körbebiciklizni (lehet biciklit bérelni), és strandra menni, ahol sajnos nem voltunk, mert annyira nem volt meleg. Mindkét helyen vannak remek bulihelyek, de estére is simán lehet kávézóba menni.

A blog szempontjából a vásárlási lehetőségek a legérdekesebbek. A cipőmániásoknak kötelező elmennie Szabadkára, mert egymást érik a cipőboltok. Sokfélét lehet találni, sok minőségben, árban, de valamivel olcsóbban, mint itthon. A ruhaboltok közül megemlítem a Maniát, ahol márkás darabokra tehetünk szert, a Perspective-et, ahol fantasztikusak a ruhák, és a P.S. Fashiont, ami kiegészítőkben verhetetlen.

Ez utóbbi boltban vettem ezt a táskát. Már láthattátok EBBEN a posztomban, hogy szeretnék egy új fekete táskát. Szerelem volt első látásra! Tetszik a formája, a nagysága, hogy vállon is lehet hordani... Két rekesz plusz egy cipzáras rész a belseje, meg lehet pakolni rendesen. Azt gondoltam, suliba fogom hordani főleg, amikor nem kell olyan nagyon sok cucc.

Akartam venni egy világos színű magas sarkú cipőt is, mert minden cipőm fekete, esetleg barna. A belváros számos cipőboltja közül az egyikben találtam rá erre a gyönyörűségre. Igazi bőr, a felsőrésze velúr. A képen nem látszik, de 11 centis tűsarkú, és kb, 1,5 centis a platformja - ez a legextrább cipőm ebből a szempontból. Már volt rajtam, első alkalommal kitörte rendesen a lábamat, de szerencsére már teljesen kitágult. Nagyon szeretem, habár nem egy mászkálós darab, fogom hordani amikor csak tudom. A következő bevetése egy hétvégi esküvő lesz.=)

Tervben volt egyébként egy bulismink poszt is, de sajnos a képek nem lettek túl jók. Viszont egy dolgot megtanultam egy életre: precíz vonalas sminket nem csinálok többet buliba, mert annyira elmaszatolódott, hogy csak na. Tanulság: éljen a füstös szem!=D

Bye-bye!

2011. augusztus 8., hétfő

Essence Urban Messages trendkiadás

Visszatértem a nyaralásból, épen és egészségesen, a következő posztban bővebben írok is majd róla. Ma egy új Essence limitált szériáról fogok Nektek beszámolni.

Idén ősszel az Essence Urban Messages trendkiadása jelenik meg Magyarországon. A kollekciót a nagyvárosok modern, graffitis világa ihletett. Sokféle terméket tartalmaz, és sok az újítás az előző limitált kiadásokhoz képest. A körömlakk maradt, helyet kapott egy parfüm is, de most a szokásos szájfény helyett rúzst kapunk. Ez nekem jobban is tetszik. A szemhéjszínek stiftes formájúak, szemhéjszínező kréta névre hallgatnak. Van még ezeken kívül szemkihúzó toll és fénylő testspray is. A színvilágot az élénk színek és szürkés árnyalatok párosítása is jellemzi.

A legjobban engem ezek közül a rúzsok fogtak meg, köztük a narancsos-pirosas korall szín, valamint a körömlakkok közül a szürkés sötétkék árnyalat. De érdekesnek hangzik a szemhéjszínező kréta is!
Elérhető lesz szeptember-októberben a Müller drogériákban.

Lássuk a kollekciót!

Körömlakk, árnyalatok: 01 street styler, 02 skyscraper, 03 it peace, 04 nightline és 05 wall of fame
Ára: 549 Ft



Ajakrúzs, árnyalatok: 01 let’s paint the city, 02 it peace, 03 skyscraper
Ára: 599 Ft

Eau de toilette, friss és könnyű illat.
Ára: 1999 Ft
Fényt adó arc és test spray
Ára: 899 Ft
Szemkihúzó toll, árnyalatok: 01 streetstyler, 02 skyscraper, 03 nightline
Ára: 699 Ft



Szemhéjszínező kréta, 01 streetstyler, 02 skyscrater, 03 it peache, 04 nightline.
Ára: 699 Ft
Hogy tetszik Nektek? Mi az, amit szívesen megvennétek?
Bye-bye!