2011. szeptember 20., kedd

Kalandom a Make Up Plazával

Az egyre több Sleek teszt láttán úgy gondoltam, felülök én is a hullámvasútra és rendelek egy palettát. Titkon vágyakoztam az egyik után, de egészen pontosan másfél hete jutottam el odáig, hogy na most rendelek.
Hosszú és kalandos története van ennek a palettának, ha érdekel, olvass tovább!=)


Pont előtte olvastam el Andi posztját, ő hogy járt a Make Up Plaza nevű webshoppal, ugyanakkor sok jó véleményt is olvastam. Ezért is vágtam bele bizakodóan a rendelésbe. Minden okésan ment, egészen a csomag átvételéig. Amikor ugyanis kibontottam, csalódottan vettem észre, hogy az egyik szín teljesen eltört. Először kétségbe estem, mert nem én vettem át, nem volt jegyzőkönyv, semmi. Mindenesetre felhívtam a Make Up Plazát, ahol nagyon kedves és készséges volt a hölgy, akivel beszéltem (még a nevemre is emlékezett =D). Bejelentettem a kárt, azt mondta, valószínűleg szállítás során sérülhetett meg. A lényeg, hogy annak ellenére, nem vettem fel jegyzőkönyvet, ingyen kicserélték a palettát egy újra. Ezt innen is nagyon-nagyon köszönöm!
Múlt szerdán adtuk fel a sérültet, hétfőn küldék az újat és ma érkezett meg.

Ugyan már az első alkalommal is be volt csavarva buborékos fóliába a paletta, most ezen kívül egy dobozba is betették. Kicsit félve bontottam ki a postán, de szerencsére ép és egészséges palettát kaptam kézhez.=) És akkor meg is mutatom, miről van szó, a Sleek Storm-ról!
Gondolkoztam, ez legyen-e, vagy az Oh so special, de ez utóbbiban van néhány szín, amit nem használnék ki. A Stormnak viszont minden színe maximálisan kihasználható számomra. Egy fekete kartondobozban érkezik a paletta, a hátulján olvashatjuk az összetevőket. Letisztult a dizájn, nem szakad könnyen a papír. Célnak tökéletesen megfelel, de nem egy extra csomagolás.

Maga a paletta egy fekete, kitűnően záródó kompakt. A vaku miatt szuperül látszik a matt felületen a fényes Sleek Makeup felirat. Ami engem meglepett, hogy milyen kicsi. Valahogy nagyobbra számítottam egy arasznyi hossznál. Ettől függetlenül nagyon praktikus például utazásnál, mert nem foglal sok helyet. A tetőrészt belülről egy nagy tükör foglalja el, és tartalmaz egy kétvégű gumis applikátort. Aki nem szereti az applikátorokat, azoknak is jól jöhet napközbeni sminkigazításnál, ugyanis egész jó.

Jöjjenek a színek! Sajnos ez még annyira "első", hogy a színeknek nincs külön nevük. Három matt és kilenc fényes színt tartalmat. A felületük rácsos, ez szerintem jópofa.=)
 Felső sor: fényes mogyorókrém, szatén-krém, világos karamell
Alsó sor: óbronz, ezüst-szürkés-kék, sötétzöld.
Felső sor: karamell-krém, organza, szilva.
Alsó sor: ezüst-kék, kávé, koromfekete.

Swatchok alapra, felső sor:
 Alsó sor:

Általánosságban elmondható, hogy a fényes színek nagyon puhák, a mattok keményebbek. Azok gyengébben is muzsikálnak, kivéve a feketét, az tényleg nagyon fekete. Mindegyik szín álomszép szerintem, nappali és alkalmi sminkek készítésére egyaránt alkalmas. Ujjal vittem fel a színeket, ecsettel is biztosan ilyen egyszerű lesz vele dolgozni. Holnap ki is próbálom!

Első benyomásra abszolút megérte megvenni, de írok majd róla akkor is, ha már élesben kipróbáltam.
Bye-bye!


10 megjegyzés:

  1. Olyan rossz, hogy kb első körben mindenki sérült terméket kap. Amúgy talán ez a paletta tetszik a legjobban. AZ alsó sor színei isteniek.:)
    (Andi)

    VálaszTörlés
  2. nekem is ez a paletta tetszik a legjobban, annyira szép. mindig irigykedve olvasom a sleek-es bejegyzéseket, főleg ha a storm-ról vagy az oh so special-ról van szó. na majd egyszer hátha.. :D

    VálaszTörlés
  3. mindenki azt mondja h kicsi, en pont ilyenre szamitottam,nagyon szepek a szinek:)

    VálaszTörlés
  4. Bikira-Andi,

    eddig négyszer rendeltem tőlük és minden alkalommal volt a rendelésemben paletta,pirosítók és mindig minden megérkezett tökéletes állapotban....

    VálaszTörlés
  5. örülök, lányok, hogy Nektek is tetszik, valószínűleg egész hétvégén ezzel fogok sminkelni, hétfőn írok róla posztot!=)

    Mia, én is nagyon sok helyről hallottam jó véleményeket, sokan rendszeres vásárlók. Szállítás során előfordulhatnak balesetek, egyszer egy DVD-t rendeltünk, ami a tokban nem volt a helyén, csak "benne volt". Nem tudom máshogy mondani, remélem érted, mire gondolok.=)

    VálaszTörlés
  6. Mégis mekkora? Megtudnád adni a méreteket? Nagyon kiváncsi vagyok :) Emigy valóban szuper paletta.

    VálaszTörlés
  7. Persze, kb. 15 centi hosszú és 7 centi széles.

    VálaszTörlés
  8. hűű nagyon szép :)) nekem holnap jön meg az oh so special... remélemnem lesz vele hasonló probléma a szállításnál :)

    VálaszTörlés
  9. drukkolok neked, remélem sértetlenül érkezik a palettád!=)

    VálaszTörlés
  10. Még soha nem kaptam törött terméket a M.U.P-tól pedig már számtalanszor rendeltem tőlük. Szóval kicsit erős az első komment, miszerint MINDENKI első körben töröttet kap! A barátnőm és az ő barátnője is rendelt már, meg már több ismerősöm is és soha senkinek semmi gondja nem volt. Egyébként a Storm a kedvencem, majd a Bad Girl és az Empress highlighter. Persze azért még tudnék mazsolázni :-)

    VálaszTörlés