2010. június 28., hétfő

Zsákmány a turiból

Mint mondtam, ma voltam turiban. Először egy kilósat látogattam meg a belvárosban. Pont nyitásra értem oda, nem voltak sokan. A ruhák szépen vállfára voltak akasztva, a cipők úgyszintén polcokon. A fehérneműk, fürdőruhák, táskák és övek ládákban voltak.
A kínálat bőséges volt, és jó. A ruhák eredeti állapotukban kínálták magukat eladásra. Középen álltak a felsős vállfák, a falaknál a szoknyák, nadrágok.
Rendszerezés nincs, ömlesztve vannak a cuccok. Több különleges, goth stílusú felsőt is láttam. Szép számmal vannak márkás holmik is, például felpróbáltam egy Next topot. Van lehetőség a ruhák felpróbálására is.
Három holmit vettem, összesen 1405 Ft-ot fizettem. Vettem egy Marks&Spencer Petite bézs színű rövid ujjú blúzt, egy fekete, mintás pólót, és egy bézs, kockás, rakott miniszoknyát.

Ez után átmentem a közeli darabos turiba. Itt körülbelül annyiba kerülnek a ruhák, mint a plázában árleszállításkor. A táskás ládában való turkáláskor több Burberry táska is a kezembe akadt! Tehát lehetséges a designer holmik találása, tanúsítom!=) Ennek ellenére nem vettem meg, mert nagyon kicsi volt. Viszont találtam egy Kangol farmer rövidnadrágot, amin az eredeti, angliai árucímke és leértékelés embléma is rajt volt. Kétezer forintba került, megvettem!
Ez lenne röviden a turis beszámolóm, remélem, ti is kedvet kaptatok a turizáshoz! Ezentúl én is látogatni fogom a turikat! Lent lesznek képek a szerzeményeimről!
Bye-bye!

2010. június 26., szombat

Turkáló-pro és kontra

Újabban egyre menőbbnek számít a turkálóba járás. Nem is csoda, hiszen olcsó, jó minőségű, és egyedi. Vizsgáljunk egy kicsit utána a turkáló intézményének!

Igazából használtruha-boltnak is lehet nevezni, olyasmi, mint az outlet. Márkás használt ruhákat árusítanak, olcsó áron (pl. a 6000 Ft-os Adidas felsőt 600 Ft-ért veszed meg). A turkálókat alapvetően két csoportra oszthatjuk: kilós és darabáras (vállfás) turik. A kilósban meg van adva egy egységár, általában egy kiló ruhanemű, kiegészítő (egy kalap alá veszik) 2000-3000 Ft között van. A darabáras pedig úgy működik, mint egy sima ruhabolt. Gyakoriak a szakosodott turik, a városban van olasz turi, angol turi, holland turi. A legjellemzőbb az angol turi.

A turkálónak számtalan előnye van. Sokkal egyedibben fel tudsz öltözni, mint ha bevásárlóközpontból vásárolnál. Sokszor olyan ruhákra is rábukkanhatsz, amin rajt van az eredeti címke, vagy csak egyszer-kétszer hordottak. Ugyanannyi pénzből a plázában (mondjuk, 3000 Ft/kg áron) csak egy felsőt vagy pulcsit tudsz venni, míg a turiban egy kiló akármit. Ebben az egy kilóban bármi benne lehet.
A hátránya az, hogy könnyen rá lehet szokni, és függő leszel. Ha tapasztalod, hogy már elmenni sem tudsz a kedvenc turid mellett, és mindig veszel valami vackot, amire nincs szükséged, csak meghatározott napokon és ideig vásárolj ott.

Néhány tanács a turiban vásárláshoz.
Amit ott érdemes venni, az a bármilyen ruhanemű, táska, jó állapotban lévő, alig használt cipő. A fehérneműt ne ott vedd, mert hiába fertőtlenítik, nem túl higiénikus! Csak azokat a ruhákat vedd meg, amik passzolnak rád, ha nem a méreted, hagyd ott. Bálabontáskor (általában hétfő, de boltonként változik) érdemes nem pont nyitásra érkezni, mert hatalmas lesz a tömeg, nem férsz hozzá a cuccokhoz. Ha egy órával később érsz oda, akkor is bőven találsz jó cuccokat!
Sokan hamisítanak designer holmikat, de ha egy kicsit tájékozódsz ez ügyben turizás előtt, ki tudod szűrni az eredeti dolgokat. Sajnos ritkán adnak be turiba eredeti Prada, Dior, D&G, Louis Vuitton táskát, de ha ráakadsz egy ilyenre, mindenképp vedd meg! Kerül mondjuk 3000 Ft-ba. Van baja? Jó esetben nincs. Megéri? Hát persze!
Turiba úgy érdemes menni, hogy nincs különösebb elképzelésed, mit akarsz venni. A "most veszek egy S-es H&M farmerhatású leggings-t kék színben" elhatározás nem állja meg a helyét a turiban. Menj csak be, és biztosan találsz valami kincset!

Én hétfőn készülök turiba menni. Eddig nem igazán jártam, most viszont tanulmányi célból minél több időt szeretnék ott tölteni. Számíthattok egy beszámolóra hétfőn vagy kedden, illetve fényképekre azokról a darabokról, amiket ott vettem.
Bye-bye!

2010. június 16., szerda

hogyan alakítják az öltözködésünket a sorozatok?

Szeretek különféle tévésorozatokat nézni. Pár hete találtam rá a neten a Szex és New Yorkra és a Született feleségekre. Szinte mindennap nézem, van, hogy egyszerre három részt is.
Miután szinte "függő" lettem, érdekelni kezdett, vajon a sorozatok hogyan alakítják nézőik életét, öltözködését.

Egy időben mindenki a dél-amerikai sorozatokat falta. Kissé unalmas darab, ám mindig elővehető, mint a régi jó fehér Converse tornacipő. Adott egy gazdag család, ahol mindenki gyönyörű, az emberek szakítanak és összejönnek, heves érzelmekkel, és a gonosz az utolsó pillanatban mindent tönkretesz. A vége mégis minden jóra fordul.
Az ilyen sorozatok menekülést jelentenek a mindennapokból, hiszen sosem beszélnek arról, hogy a büfés milyen bunkó volt, hogy a villanyszámla megint elviselhetetlenül magas, és hasonlók. Mindenki tip-top, tökéletes sminkkel és hajjal kelnek ki az ágyból.
A szereplők stílusa általában elegáns. Egy konty itt, egy bézs kosztüm ott, némi bronzosító, feltűnő rúzs, és bárki nézhet isteni Fernandók és Rodrigók szívének gyönyörű csábítójának!

A Szex és New York-ban a lányok mindig fantasztikus ruhákat viselnek. Ez már kissé életszerűbb sorozat, már csak a lányokat foglalkozató kérdések miatt is. A sorozatból tippeket kaphatsz a szingli léthez és a párkapcsolathoz is, vicces és tanulságos formában. És egy életre beleszeretsz Manolo Blahnik cipőibe. =)
Mind a négyüknek rá jellemző stílusa van. Charlotte franciásan elegáns, Miranda igazán üzletasszonyos, Samantha szexi, Carrie pedig...egyedi. Ez a legjobb szó. Szerintem a miniruha áll neki a legjobban. Egy világoskék, ezüstösen fénylő koktélruha, ezüst cipő és táska, romantikus hullámok, finom, ezüstös smink, és már várhatod is Mr. Biget a bárpultnál!

A krimisorozatok állítólag javítják a logikus gondolkozást. Tehát ha alaposan odafigyelsz a részletekre, te is "nyomozol", a mindennapokban is javul ez a készséged, jobban észreveszed az összefüggéseket.
Egy sportosabb, kekiszínű, répanacis-inges összeállítást bolondíts meg az új platform magassarkúddal, egy retro napszemüveggel és egy bőrtáskával, és elkérik a személyidet...meg a telefonszámodat is!

Jó móka néha a kedvenc karaktered bőrébe bújni. Ilyenkor teljesen kicserélődsz belsőleg és külsőleg-de csak egy napra. Játssz el ezzel párszor, de azért maradj önmagad! A te stílusod csakis a tiéd!=)

Bye-bye!

2010. június 12., szombat

Korunk új "trendje", a metroszexuális pasik

Néhány éve kerültek köztudatba az úgynevezett metroszexuális férfiak. Mára már ellepték az utcát. Mi ez az őrület pontosan, és mik a jellemzői? Erről fogok most írni.

Az elnevezésből sok mindent megtudhatunk. Metroszexuális, tehát olyan pasi, aki metropoliszban, menő nagyvárosban lakik. Természetesen gazdag, népszerű, az esetek többségében egyedülálló, jóképű illetőről van szó.
A metroszexuális pasik szinte annyit törődnek a megjelenésükkel, mint a nők. Designer ruhákat, cipőket, kiegészítőket hordanak, például Louis Vuitton táskát. Gyakran járnak fodrászhoz, speciális kezelésre kozmetikushoz, nem ritkán gyantáztatnak. Jellemző az ápoló-és dekorkozmetikumok használata is, ennek skálája széles. Hidratálótól a szemránckrémen és alapozón át a szemceruzáig-és spirálig terjed. A designer illat használata mondhatni alap.

A jó megjelenéshez hozzátartozik a belvárosban fekvő, impozáns lakás és menő autó is. A metroszexuális pasik foglalkozása sokféle lehet (természetesen a tisztességesebből válogattam). Lehet modell, focista, cégtulajdonos, ezen belül szórakozóhely-tulaj. Divattervező, stylist, menedzser, üzletember, meg persze még pár dolog.
Egy metroszexuális pasi a társaság középpontja. Mindenkivel tud beszélgetni, nyitott személyiség. Általában a kellő önbizalma is megvan, sőt, néha még jóval több is annál.

Ha van metroszexuális ismerősöd, tudod, miről beszélek. Például ha a haverod metroszexuális, akkor észreveheted, hogy nem fújol, ha elmeséled neki a barátnőiddel tartott hétvégi shoppingtúrádat, hanem odafigyel. Az öltözéke mindig divatos, a hajával és a bőrével rendszeresen foglalkozik. Mi ekkor a teendő? Örülj, hogy van egy haverod, aki nem menekül sikítva a divat szó hallatán, és akivel nagyobb határokon belül beszélgethesz a titeket érdeklő dolgokról, és nem fog megsértődni (remélhetőleg), ha némileg megkritizálod az öltözékét. ;)

Ha a pasid metroszexuális, az már keményebb dió. Mert ugyebár a haverod fürdőszobájában nem igazán mászkálsz, és különben sem izgat, mit tárol a szekrényében, az ő dolga. A pasiddal más a helyzet. Miután megtaláltad a komplett arcápoló szettet, és magadhoz tértél, gondolj bele egy kicsit. Egyrészt szerencsés vagy, mert ad magára, élvezi, ha elviszed vásárolni, és ha megkérdezed az esti buli előtt, milyen a ruhád, nem csak annyit mond, hogy "Jó.", hanem kifejti a véleményét. Általa népszerűbb leszel, és ha olyan pozíciójú (mondjuk, ha kifogtál egy menő focistát vagy modellt), bármilyen VIP szektorba bejutsz. Minden nő irigyelni fog, mert ki ne szeretne egy megnyerő, kellemesen gazdag, és istenien kinéző pasival járni?! A hátrány szinte ugyanaz, mint az előny. Mindig tökéletes, és ezt tőled is elvárja. Ha nem bírod ezt a fajta kötöttséget, nem neked való. Ha viszont igen, akkor hajrá!

Személy szerint én havernak és pasinak is elfogadnék egy metroszexuális példányt. Valakinek ez nem jön be, én viszont szeretem az ilyet. Az igénytelenség taszít, de azért egy elvárásom van. A pasi ne töltsön sokkal több időt a fürdőszobában, mint én! =)

Bye-bye!

2010. június 3., csütörtök

kifutótól az utcára 2.


Ahogy ígértem, újra megmutatok egy designer szettet, amit aztán hétköznapi márkák segítségével lekoppintok. Az előző egy csajos összeállítás volt, mind színvilágban, mind a darabok milyenségében. Most egy kicsit fiúsabb következik, a Chloétól. (A képen egyébként Srej Zsófi, külföldön Sophie Srej néven ismert modell látható.)
A szett a keki szín különböző árnyalataiban pompázik, barnával kiegészítve. A táska, az öv és a saru barna bőr. A répanadrág inkább barnásabb keki, az ing pedig zöldesebb.

Ez pedig az én Copy-szettem:

Az öv nem is szükséges, hiszen a nadrágon alapból van. Az inget tűrd be a nadrágba, hogy látszódjon. Az ing Mango, a saru H&M, a nadrág Promod. Bármilyen barna táska illik hozzá, hagsúlyos fa karkötővel. Ehhez a szetthez a hajadat engedd ki, a legjobb enyhe hullámokkal. A sminkedben pedig alkalmazz földszíneket, a legjobb a füstös szemeket készítesz háromféle barna színből. Laza, könnyed megjelenés!
Bye-bye!