2010. december 30., csütörtök

Hey hey new year!

Holnap lesz az év utolsó napja, egyben lehetőség a gőz kieresztésére a barátokkal. Biztos sokan mentek bulizni, simán csak beültök a haverokkal, esetleg pont ti vagytok azok, akik házibulit rendeznek. Minden esetben fontos a megjelenés, ebben próbálok segíteni nektek!

A ruha függ attól, hogy hova mentek: a fűtött szórakozóhelyekre a miniruhát, topokat is bevállalhatod, de ha főleg mászkálsz, inkább öltözz melegen. Előkerülhet minden, ami őrült, élénk színű, csillogós, fényes, bármi. Ha szeretnéd egy klasszikus magas sarkúban vagy szandálban búcsúztatni az óévet, megteheted, hogy a cipőt berakod a táskádba, és a "tett helyszínén" átcseréled a csizmádat, hiszen valószínűleg hideg lesz. Amennyiben te tartod a bulit, eleve várd abban a vendégeket. A kiegészítőidet is a helyszínhez válaszd: mondjuk, ha diszkóba mentek, nem ajánlom a simán beakasztós hosszú fülbevalókat, mert könnyen elveszítheted. Egy vállon átvethető minitáska jól jöhet, hiszen nem zavar majd tánc közben.

Sminkben nem akarok tanácsokat adni, helyettem beszéljenek a nagyszerű beauty-bloggekerek: Dorka szürke-fehér, Zsuzsi csillogó kék, fekete és lila-zöld, Gigi szürke-fekete sminket készített erre az alkalomra. Nekem mindhárom nagyon tetszik!
Dorka oldala: www.dorkasminkel.blogspot.com
Zsuzsi oldala: www.livinpretty.blogspot.com
Gigi oldala: www.gigitogirls.blogspot.com

Az én szilveszterem igazán csajos lesz: a legjobb barátnőimmel csapunk egy sminkelős-divatolós-lelkizős-pletykálós szilvesztert, és remélhetőleg hatalmas nevetések közepette köszöntjük az újévet!=)
Remélem jövőre is találkozunk, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!=)<3

2010. december 26., vasárnap

I love shoes, bags, and...

Karácsonyra sok szép mindent kaptam, ami a blogom szempontjából érdekes, az egy gyönyörű színházi táska és egy cipő.


A cipő egyértelműen alapdarab. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik, fekete bőr, magas sarokkal és némi platformmal. Apró márkajelzés található a cipő külső oldalán, de ez tényleg nem feltűnő. Ideális gyakorlatilag mindenhova: hétköznapokra, elegánssá tenni egy farmeres vagy cicanadrágos összeállítást, de inkább alkalmi, bulizós cipő. Platformja miatt kényelmes, a sarka viszonylag vastag és annyira nem is magas, 8 centi.


A táska anyaga szatén, mérete kicsi, elejét az anyag ráncolásából létrejött, strasszos dísszel összefogott masni díszíti. Csattal lehet összezárni. Kis füllel rendelkezik, de meg lehet hosszabbítani a hozzá tartozó ezüstszínű lánccal. Tényleg alkalmi darab, nem csak az anyaga és a díszítése, hanem a mérete miatt is. Ahhoz azonban elég nagy, hogy beleférjen a telefonod, a pénztárcád, szájfény, púder és papírzsepi, szóval ami egy buliba szükséges. Mivel a vállon átvethető, praktikus, mert nem foglalja le a kezedet.


Ezeket mindenképpen szerettem volna megmutatni nektek, ha esetleg ti is épp cipő/táska vadászatban vagytok, kapjatok tippeket!=)
Jó pihenést az ünnepek maradék részében, illetve szilveszterre jó bulizást!
Bye-bye!

2010. december 21., kedd

Emporio Armani: Diamonds

Egy nagyon-nagyon jó parfümöt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, ami az új szerelmem, már ha fogalmazhatok így!=) Nőiesen fiatalos, luxusérzetű illat: ez a Diamonds

Már a csomagolása gyönyörű. Elegáns, fehér doboz csillogó elemekkel, gyémánt alakú üveg. Az fejillat friss és virágos, de a szívillat már édesebb alapú. Az illat összetevői: málna, licsi, rózsa, fás jegyek és ámbra. Minden évszakban hordható, de ha muszáj lenne választani, akkor tavasz-nyári. Nagyon tartós, ma reggel fél hétkor fújtam be vele magam, és még mindig érződik!
Fiatalabb korosztályhoz jobban illik a virágos jelleg miatt. Hétköznapokra és alkalmakra egyaránt tökéletes parfüm. Érdekesség, hogy Beyoncé a parfüm arca.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló, bármelyik Douglas, Müller vagy Marionnaud parfümériában megvásárolhatod!
Bye-bye!

2010. december 17., péntek

Mit viselj karácsonykor?

Ez tényleg nem mindegy. Érvényes akkor, ha a családoddal ünnepelsz, a kedveseddel töltöd a szentestét (vagy mindkettő=), esetleg a barátnőiddel csaptok egy közös ünneplést. A szolid elegancia minden esetben nyerő, na de mi van, ha egy kicsit lazábban szeretnél felöltözni? Mutatok mindkettőre példát és egy köztes összeállítást, mindegyik tökéletes karácsonyra!

Az első az elegáns. A Mango finom bézsszínű, barokk mintás brokátruhája igazán elegáns, amit a Zara hasonló árnyalatú cipője egészít ki. Érdemes egy arany vagy bronz színű bolerót felvenni hozzá, de anélkül is jó. A H&M bézsszínű példánya például tökéletes.

A második egy laza megoldás. A középkék Levi's farmer lapos sarkú New Yorker térdcsizmával és az Intimissimi enyhén rockos beütésű, láncos felsőjével még súrolod a határt, de szerintem ez is belefér. Előnye, hogy nincs vele sok macera, és kényelmes. Azoknak ajánlom, akik szeretnek formabontóak lenni, még karácsonykor is!;)


A harmadik az ötvözet. Fekete Mango farmer szintén fekete Deichmann magas sarkúval, rafinált szatén ujjatlan New Yorker blúzzal. A farmer és a blúz szokatlansága miatt extra, ugyanakkor elegáns.

Igaz, a színek nem túl karácsonyiak, de azért remélem, tetszett az írásom, ahogy azt is, hogy megtaláljátok azt a szettet, amiben valóban tökéletes lesz az ünnep!
Bye-bye!

2010. december 8., szerda

Karácsony, ajándékok meg ilyenek =)

Már csak 14 nap van karácsonyig, szóval 2 hét. Ez nem sok idő, és biztosan van olyan ismerősötök, akiknek még nem vettetek ajándékot, vagy nem tudjátok, mit vegyetek. Esetleg a suliban neveket húztatok karácsonyra, és szeretnél valami igazán személyeset adni az illetőnek. Ebben próbálok kicsit segíteni!=)

Kezdjük a legkönnyebbel, az osztálytársas-barátos témával. Érdeklődéstől függően egy lánynak vehetsz: könyvet olyan témáról, amit szeret, sminkcucc, ha sminkeli magát, körömlakk, kiegészítő. Írhatsz CD-t, megvehetsz neki egy filmet DVD-n, amit már régóta szeretne vagy tudod, hogy tetszene neki. Esetleg, ha tudod a méretét, valami ruha, esetleg cipő is szóba jöhet.
Fiúknak ugyanez pepitában: sminkcucc helyett valami kellemes illatú after shave, parfüm, ékszer, ha jól állna neki. CD, DVD, könyv marad. Ruhát ne nagyon, azt érdemes az ajándékozottal venni inkább.
Családtagoknak, közeli barátoknak jó, ha valami közös emlékről készítesz ajándékot. Közös képekből vagy nyaralási fotókból naptár, közös kép keretbe, videó az elmúlt egy évről, személyes notesz... De jó ötlet, ha mondjuk egy tollba vagy valamibe gravíroztatsz.
Nemtől független továbbá a mindenféle kozmetikai ajándékcsomag, társasjáték, mondjuk Monopoly, Trivial Purses, Beugró baráti összejövetelekhez.

Remélem tudtam valamennyit segíteni az ajándékokban!=)
Bye-bye!

2010. november 29., hétfő

Interjú Eszterrel

Valljuk be őszintén, a modellek nélkül a divat olyan, mint a zene ritmus nélkül, hiszen nem lenne kiken bemutatni a friss, jobbnál jobb kollekciókat. A sulinkban ráakadtam egy modell lányra, Eszterre, aki jelenleg Tokióban dolgozik. A Facebook segítségével készítettem vele egy interjút.

-Mióta modellkedsz, hogyan kezdted, hogy fedeztek fel?
-Tavaly áprilisban szerződtetett le az egyik magyar ügynökség...Teljesen váratlanul ért az egész, az egyik ügynökük keresett meg facebookon, hogy lenne-e kedvem modellkedni :) Aláírtuk a szerződést és pár hét múlva, májusban már utazhattam is Tokióba.Előtte nem igazán fordult meg a fejemben a modellkedés, mással akartam foglalkozni, de egy ilyen lehetőséget nem hagyhattam ki! :D:D
-Milyen kifutókon és fotózásokon szerepeltél már?
-Rengeteg tesztfotózásom volt már, ez azt jelenti, hogy a képek csak a modell könyvének építésére szolgálnak,és tapasztalatszerzésként, semmilyen reklám funkciójuk nincsen.Ezek mellett több cégnek fotóztam katalógusokat, plakátokat, magazinoknak divatanyagokat, és szerepeltem divatbemutatókon is de fotózás jelentősen több volt. :) De inkább külföldön dolgoztam eddig, Magyarországon egyenlőre nagyon nehéz ilyen munkákat kapni.Ami itthon jelentősebb volt, az a Mono fashion show, és a Joy magazin divatanyaga.
-Jelenleg melyik cégnél dolgozol?
-Jelenleg itthon a Valentine Model Management menedzsel, Japánban a Cdu Models, Bécsben pedig a Tempo model Management.
-Hogyan telik egy munkanapod?
Ha itthon vagyok akkor iskolába járok, itt ez a munkám :):) Ha külföldön vagyok, akkor általában fotózásokra, bemutatókra castingokra járok...a munkákra egyedül kell menni általában taxival, tömegközlekedéssel.Egy fotózás egész napos is lehet, de van hogy csak pár órás a munkától függ.Ha éppen nincs munka aznap akkor castingokra járunk, azaz válogatásokra.Európában ezekre egyedül kell menni, Ázsiában az ügynökök visznek minket kocsival :) változó, hogy egy nap hány casting van, lehet hogy csak egy de 10-20 is lehet...Ilyenkor visszük az albumunkat amiben a képeink vannak, az ügyfelek megnézik, csinálnak polaroid képeket, van hogy megnézik a járásunkat, vagy az alakunkat bikiniben.10 óra körül szoktak elkezdődni a castingok, és késő estig tartanak általában. A többi lánnyal minig elmegyünk várost nézni, vagy vásárolni ha van időnk a castingok között vagy után :):)
-Mesélj egy kicsit, milyen előnyökkel és hátrányokkal találkozik egy modell?
Szerintem ennek a munkának az egyik legnagyobb előnye az utazás.Nagyon érdekes helyekre lehet eljutni és sok kultúrát megismerni.Jó kapcsolatokat is lehet teremteni és több jó barátnőt is szereztem az utazások alatt akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot :) Nekem ezek a modellkedés legfőbb előnyei és persze az, hogy nagyon élvezem ezt a munkát, már egy fotózás vagy bemutató is nagy élmény. Az egyik legfőbb hátrány, hogy az utazások alatt nem látom a családomat, kimaradok a suliból, és ezért egyedül kell tanulnom.Szerintem ennek a szakmának nem sok hátránya van, talán még azt tudnám megemlíteni, hogy egy modell nem ehet azt amit akar, meg kell tartania a súlyát, gyakran késő estig castingozni kell, és sok lánynak azzal is problémája van, hogy az ügynökség nem megfelelően bánik vele és magányosnak érzi magát külföldön, de nekem szerencsére még nem volt ilyen problémám :)
-Mi elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki profi modell legyen?
Szerintem egy profi legfőbb tulajdonsága az erős kisugárzás.Mindenkivel kedvesnek kell lenni, mosolyogni még ha néha nehéz is.Türelmesnek, kitartónak kell lenni és persze önállónak hogy egy idegen országban is meg tudja állni valaki a helyét.Persze a külső is nagyon fontos, de szerintem ezek a belső tulajdonságok elengedhetetlenek.És az is egy jó tulajdonság, ha valakin látszik, hogy komolyan veszi a munkáját, és mindent belead a siker érdekében.
-Van kedvenc terveződ? Ha igen, ki az?
Örök kedvencem a Dsquared,Vivienne Westwood,Roberto Cavalli...mindig is imádtam a ruháikat :) Ebben a szezonban ami nagyon tetszett az a Burberry Prorsum,a Balmain és a Diesel kollekciói voltak :)
-A hétköznapokon milyen stílust követsz?
Elég fontos számomra az hogy hogy nézek ki, mit viselek :)) Nagyon szeretem a sötét színeket, sok fekete ruhám van, így könnyű kombinálni őket, általában magassarkút hordok, de most beszereztem egy bakancsot is ami szerintem idén nagyon menő. ;-)Imádom a zakókat, van több is, általában farmerral vagy legingsszel viselem. Szeretem az ékszereket is, főleg a nagy nyakláncokat.
-Gondolom, kevés a szabadidőd. Mivel töltöd ezt?
Otthon éppenséggel sok szabadidőm van amit, általában vásárlással töltök-nem tagadom függő vagyok! :D- vagy mászkálok a városban a barátaimmal, netezek, olvas(gat)ok. :)
-Mik a terveid a jövőre?
Most már nagyon megtetszett a modellkedés, szeretném ezt csinálni ameddig csak lehet.Szeretnék sokat utazni, egyik vágyam, hogy eljussak New Yorkba.Azzal pedig egy álom válna valóra ha egyszer kijuthatnék valamelyik fashionweekre...de ehhez még nagyon sokat kell tanulnom, és elég távolinak tűnik.Szurkoljatok! :D
-Mit tanácsolsz azoknak, akik ezt a pályát szeretnék űzni, vagy most kezdtek bele?
Tudom, hogy ez a szokásos válasz, de nagyon fontos, hogy higgyünk önmagunkban, és ha valami nem jön össze ne adjuk fel, de beképzeltnek, vagy akaratosnak sem szabad lenni, az már túlzás...Ebben a szakmában egyébként sok minden a szerencsén múlik, jó helyen kell lenni jó időben.De ezért igazából senki nem tehet túl sok mindent.Azoknak, akik kacérkodnak a modellkedés gondolatával,( és meg is vannak az adottságaik hozzá!) azoknak azt tanácsolom, hogy próbálják meg, akik pedig már elkezdték sok sikert kívánok!

Ezúton is köszönöm Eszternek az interjút, remélem, nektek is tetszett!
Bye-bye!

2010. november 26., péntek

Giorgio Armani, 2010/11 ősz-tél

Ugyan már benne vagyunk a szezonban, de erről a kollekcióról mindenképp szeretnék beszélni. Ugyanis szerdán Bécsben voltam, ahol őrült fejemmel bementem a designer boltokba is.=) Erről órákat tudnék regélni, de a lényeg, hogy az Armaniban szereztem egy ingyenes katalógust, amihez a divatbemutató is járt DVD-n.

A ruhák stílusában nem csalódtam: a szigorú elegancia ötvözése modern elemekkel. Rég elfeledett anyagok éledtek újra, például a szőrme és a bársony. Felhasználás: ezerféle. Szőrméből kabát, szőrmével díszített táska, újragondolt estélyi fekete bársonyból, csillogó részletes bársony koktélruha. A csillogás amúgy is jellemző: ruhákon, táskákon, épp csak egy pici, ami emeli a szett fényét. Egyéb elemek: fodor, enyhén lolita stílusban, és persze az állatminta. A leggyakrabban előforduló színek a narancssárga szürkével, fekete, fehér és piros.
A kosztümök modernizálása tetszett a legjobban. Körülbelül ilyeneket viselne szerintem Lady Gaga, ha bankban dolgozna!=) Mély kivágás a blézeren vagy túlságos zártság, csúcsos válltömések. A színek maradtak a szokásos üzleti színek: fekete, barna vagy sötétkék.
Cipőkben újítás, hogy sok esetben eltűnt az évek óta taroló platform. Ismét előkerültek a klasszikus, vékony talpú magassarkúk, bár az Armani boltban főleg platforomosokat láttam. Táskák terén a kézi minitáska jellemző, a lehető legkülönfélébb anyagogból.

És a végére, maga a divatbemutató két részben:

2010. november 18., csütörtök

I love winter

Oké, a cím némi költői túlzást tartalmaz, annyira nem IMÁDOM a telet, de mindenesetre szeretem, és ilyenkor a réteges öltözködés rengeteg lehetőséget rejt magában. A mostani téli divatra jellemzőek a kötött holmik, a rusztikus darabok, a szőrme, melyek egymással nagyszerűen kombinálhatók. Most mutatok nektek egy top 5 kedvencet, amit nagyon szeretek, és igazán praktikusak!

A legújabb téli kedvencem a kötött ruha. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik, viselhetjük pulcsiként is, de a legjobb szerintem valami leggings-szel (pamut vagy latex, mindkettővel jól néz ki) vagy harisnyával, ami lehet mintás is, ha a ruha egyszínű. Nekem hasonló van, mint az itt bemutatott darab, ami a Misso terméke.
Az idei télen nagyon divatosak a hosszú szárú csizmák, amiről már beszéltem ebben a bejegyzésben. Sajnos ez csak annak áll jól, akinek hosszú, vékony lábai vannak. Aki viszont ilyen szerencsés, feltétlenül szerezzen be egyet, akár lapos sarokkal, vagy magassal, mint ez a Zara csizma.A szőrme a másik nagy téli sláger a kötött anyagok mellett. Ezt a kettőt nagyon jól lehet kombinálni, de önmagában is jól néz ki. Egy szó mint száz, a szőrme remek. Felhasználása: szőrmemellény, szőrmetáska, szőrmés cipő, és az itt látható szőrmés sál, szintén a Zarából.

Klasszikusan télen szoktuk elővenni a sötétebb színű rúzsokat, szájfényeket. A bordós, fuksziás színek idén igazán trendik, ám a tartósság minden évszakban fontos. Ezt garantálja a Max Factor Lipfinity Colour&Gloss ajakrúzsa. Először a tartós színt, majd a csillogó réteget vidd fel.
És végül, a parfüm. A nehezebb, cukrosabb "bundaillatok" is mostanában jönnek elő. A Dolce&Gabbana The One-ja ilyen. Télies, nőies, ünnepi. 20 fölött ajánlom, mert valóban elég nehéz, de ha passzol a stílusodhoz, próbáld ki! A csomagolása is nagyon szép, így akár karácsonyi ajándéknak is jó.Ezeket ajánlom télre mindenkinek jó szívvel, és ha van még ötleted, írd meg nyugodtan!
Bye-bye!

2010. november 13., szombat

Külföldi divat, avagy nyaralási tapasztalataim

Az őszi szünetet Nápolyban töltöttem (isteni város, egyszer mindenképp menjetek el!), és a rengeteg nevezetesség mellett természetesen megfigyeltem az ottani öltözködést és divatot is. Ezt szeretném veletek röviden megosztani.

Az utcai stílus a fiataloknál hasonló, mint Magyarországon.
Nagy divat a lányoknál hosszú szárú, lapos talpú csizma, ami praktikussága mellett kényelmes. Megjegyszem, plusz 22 fokban is ezt hordták, meg pufidzsekit, miközben én kabát-pulcsi nélkül mászkáltam. Na de más éghajlathoz vannak szokva. Szóval, hosszú szárú csizma, csőfarmer, bőrdzseki vagy pufidzseki. Magas sarkú hétköznapokon nem nagyon jellemző, de ha igen, akkor platformos. Akik nagyon követik a kifutós divatot, még ők is balerinát hordtak. Az olasz lányok nem cifrázzák túl a kiegészítőket, legalábbis én mindig csak egy táskát láttam, meg valami fülbevalót. Smink terén sem viszik túlzásba, tus, szempillasprál, szájfény, meg gondolom alapozó és púder.
A fiúk, hát ők is hasonlóak, de egy kicsit "kifutósabbak", vagy hogy mondjam. Csőfarmer, de nem sportcipővel, hanem bőr félcipővel, valami felső, sportos zakó, ez igen jellemző. Illetve van egy sportosabb réteg, a sportcipő-farmer-pulcsi kombináció. Nekem mindkettő bejön. Ja, kiegészítők: csuklópánt, ékszerek, és robogó, ugyanis sokan közlekednek vele. =D

Akartam street style fotókat csinálni, de erre sajnos nem került sor.=( Remélem, e nélkül is tetszett!
Bye-bye!

2010. november 10., szerda

Update

Bocsánat, hogy már majdnem egy hete nem írtam, de elutaztam, és ez a hetem igencsak sűrű. Mindenesetre a hétvégén igyekszem bepótolni a lemaradást, ugyanis rengeteg írnivalóm van, többek között bővebben fogok mesélni a Vogue-ról, ami tényleg fantasztikus!=)

Hétvégén újra leszek, bye-bye!

2010. október 30., szombat

Varrd a kabátot a gombhoz, 4. rész

Az utolsó, befejező részben ahhoz adok tippeket, hogyan lehet igazi ékesség egy most nagyon divatos, többsoros, díszes nyaklánc.

Az ilyen nyakláncok mindenkinek jól állnak, mert lelógásuk miatt hosszít. Gyakoriak a nagy gyöngyök, a virágdíszek, kissé túlzsúfolt hatás. Ezt persze mindig ízlésesen kell megoldani.
Épp ezért a felső a legfontosabb. Anyagok tekintetében mindenhez megy, most télen főleg a kötött garbókat, ruhákat dobja fel igazán egy nyaklánc. A felső semmiképp se legyen feltűnő mintájú, a színe lehet az, de akkor a nyaklánc legyen semleges, vagy színben hozzáillő. Mindez persze fordítva is igaz. Mindig nőies összeállításokhoz viseljük, magyarázni sem kell, miért.
A szimpla gyöngysort feldobhatjuk, ha az alsó tájékon megcsomózzuk.

Ez például nagyszerű, Promod-os.

Most egy hétig nem jelentkezem, mert elutazom, de utána több postos beszámolókat olvashattok!=)
Bye-bye!

2010. október 27., szerda

Varrd a kabátot a gombhoz, 3. rész

A harmadik részben azt fogom nektek megmutatni, egy feltűnő, trendi cipőt hogyan varázsolhattok öltözéket díszévé.

A képen egy Zara bokacipő látható. A tél egy merész, ám stílusos és divatos darabja a szőrmés csizma. A hosszú szárú, kicsit "holdjáró" beütésű helyett remek alternatíva ez a darab. Kicsit "kötött", jól meg kell válogatni, mivel viseljük. Ennek ellenére egyszerű holmikkal nem lőhetünk mellé!

Sötétbarna a színe, tehát a fekete farmert ennél hanyagoljuk. Helyette jöhet egy sötétkék, ami mindig jó. Hozzá egy szintén barna felső, aminek egyszínűségét egy masni dob fel. A szőrme visszaköszön a mellényen, ami szintén nagy sláger. Táska: egy barna vagy bézs lesz a tökéletes!

Farmer: Mango, felső: Reserved, mellény: Promod

Mára ennyi, a héten még jelentkezem!=)
Bye-bye!

2010. október 21., csütörtök

D&G tavasz-nyár 2011

Egy kis nyári hangulat az ősz közepére, és ízelítő, mit érdemes majd beszerezi a következő szezonra!=)

2010. október 16., szombat

Max Factor Xperience alapozó


Egy alapozó, ami tökéletes fedést és luxusérzetet biztosít, mégis könnyű viselni, nem nehezíti el a bőrt, és még környezetbarát is... Na igen, ilyen csak a mesében létezik-gondoltam, miközben a Max Factor Xperience alapozóról olvastam a Cosmóban.

Az agyonfényezett, hatalmas reklámos termékeket sokan kétkedéssel fogadják, mondván, csak marketingfogás, miközben az adott szer a felét sem váltja be az ígéreteknek. A Max Factor újítása, a prémium kategóriás Xperience termékcsalád természetes, pillekönnyű, mégis tökéletes sminket ígér, amik kevesebb csomagolási hulladékot termelnek, mint hagyományos társaik. A termékcsalád alapozót, ajakbalzsamot, és díjnyertes iXF keféjű szempillaspirált tartalmaz.
Főleg az alapozó fogott meg, hiszen ki ne áhítozna ápoló hatásra tökéletes fedésre és fényvédőre egy alapozónál? Ráadásul a cikk könnyű felvitelről és természetes látszatról is írt. Mellékelve találtam egy mintát az alapozóról, két árnyalatban. Ám még mindig nem hittem el, ez a termék tényleg ilyen jó-e.

Ma azonban gondoltam egyet, és kipróbáltam. A világosabb színt kentem fel, ami azonban egy kicsit sötétebb volt a bőrszínemnél, jobban el kellett dolgozni. És láss csodát, beváltotta a hozzá fűzött ígéreteket! A folyékony állag ellenére pont olyan könnyű, mint a habalapozó, a felvitele egyszerű. A fedése valóban tökéletes, csak egy kis korrektorra volt szükségem utána. Mattít is, nem folyik el, nem tömíti el a pórusokat és tényleg természetes a hatása!
Ezt az alapozót csak ajánlani tudom mindenkinek, bármelyik DM, Rossmann, vagy Müller drogériában megvásárolható, az ára 4499 Ft. Szerintem meglepem ezzel magam karácsonyra vagy szülinapomra, annyira megtetszett!=)

Bye-bye!

2010. október 14., csütörtök

Varrd a kabátot a gombhoz, 2. rész

A kiegészítőket központba állító cikksorozatban ma a sálakról fogok beszélni. Egy szép sál trendi és praktikus darabja a ruhatárnak ősszel és télen, megérdemli, hogy minden szem rászegeződjön! Különösen divatosak most a nagy színes mintás, virágmintás, állatmintás sálak.

Balról jobbra: Mango, Zara, New Yorker, Tally Weijl

Ha a sál színes (mint az első kettőnél), valamelyik ruhadarabunkon köszönjön vissza a színe, lehetőleg egy halványabb változatban. Például egy púderrózsaszín-vagy zöld felső mindkettőhöz remekül illik. A második sálnál mind a színvilág, mind a mintázat romantikus, így egy világos vagy fehér farmert vagy szoknyát viselj hozzá. A többi kiegészítő színe is legyen olyan, mint a sál színei. Táskának fehér vagy bézs egyszínűt javaslok.
Az állatmintás sálaknál is valahogy így működik a dolog. A párducmintás sál szürke, tehát valami élénk, egyszínű felsőt vegyél, mondjuk királykéket vagy lilát. Alulra sötétebbet vegyél, táskának szintén, de egy karkötőn vagy kitűzőn is megjelenhet ez a minta. A pávamintáshoz pasztell, kékeszöld felső, világos nadrág vagy szoknya, és fekete vagy szürke táska illik.

Remélem, tudtam segíteni abban, hogy az idei sáladra mindenki felfigyeljen!
Bye-bye!

2010. október 10., vasárnap

Beszámoló a Glamour-napokról

Az őszi Glamour-napok ugyan ma még zajlanak néhány órát, de én tegnap már beteljesítettem a feladatomat, és egy majdnem egész napos vásárlás keretében használtam ki a kedvezményeket.

Pont nyitásra értünk oda, így az elején nem volt akkora tömeg, nyugodtan lehetett próbálgatni. A legjobbkor volt a rendezvény, hiszen az új kollekció mellett még néhány, alapból leárazott terméket is találni lehetett egyes boltokban. Elég sokakat láttam Glamour-kuponos füzettel a kezükben sétálni, vagy a pénztárnál átnyújtani, tehát ismét sikeres volt az akció!=) Mindent találtam, amit szerettem volna, így gazdagabb lettem egy szürke kötött ruhával a Jeans Clubból, egy katonai stílusú, fekete zakóval a New Yorkerből, egy fekete, széles műbőr övvel a C&A-ból, és négy pár fülbevalót tartalmazó szettel a H&M-ből. Nézegettem a H&M-es sminkeket, de aztán nem vettem, pedig láttam egy szép, barnás-zöldes négyes szemhéjpúderszettet. Egyszer lehet, hogy beruházok egybe.=)

Ennyi a beszámolóm az őszi Glamour-napokról, ha voltál, remélem, jól sikerült neked is. És ne feledjétek, tavasszal megint lesz!=)
Bye-bye!

2010. október 6., szerda

Varrd a kabátot a gombhoz, 1. rész

Avagy egy kiegészítőhöz válogass ruhákat, az a bizonyos legye a központ. Ez lehet bármi, táska, cipő, nyaklánc, kitűző, stb. Három részben fogom ezt bemutatni, hogy csináld!

Az első részben legyen a táska a fő darab. Fontos, hogy figyelemfelkeltő, ne túl egyszerűt válassz. Színe, mintája lehet extrább. Én erre a Mango táskára építettem az egészet. Második lépésben nézd meg, mit lehet hozzá társítani. Ebben az esetben a táska visszafogott színe ellenére feltűnő mintájú. Tehát lehetőleg egyszínű, barnás-sárgás-szürkés színvilágot használjunk.

A többi holmi színe hasonló ehhez. A bézst és a szürke két árnyalatát használtam. A nadrágon ugyan található némi kockás minta, de nagyon halványan. Így szerintem még pont összepasszol. Hasonló ing is tökéletes, barna övet tehetsz fel hozzá. Az ékszerek legyenek ezüstök vagy valami élénk színű, például kék, ami feldobja ezt a kissé egyhangú, ám mégis szép szettet.

Az ing Promod, a nadrág New Yorker, a csizma Deichmann

Remélem, tetszett! Szerintem igazán egyszerű ez az egész módszer, minden a darabok összehangolásán alapszik. Egyébként nem véletlenül választottam ezt a táskát és csizmát, ugyanis pont ezek a darabok az én szekrényemben is megtalálhatók.=)
Bye-bye

2010. október 4., hétfő

Glamour-napok egy kicsit máshogy , első rész

Most, hogy ennyire belelendültem ebbe a témába (nem csoda, már nagyon várom a hétvégét), szeretnék egy különleges összeállítást megosztani veletek. A héten viszonylag sokszor fogok jelentkezni. Ötleteket írok majd, hogyan tudsz minél eredményesebben vásárolni a Glamour-napokon, illetve hogy én hogy készülök erre az eseményre. Remélem, tetszeni fog, és kaptok hasznos tanácsokat!=)

Érdemes legalább nagyjából megtervezni, mit szeretnél venni. Ebben nagyszerű segítségedre vannak a különböző magazinok (Glamour, Cosmo, Joy, stb), illetve az üzletek honlapjai.
Néhány apró tudnivaló: érdemes télies, őszies holmikat választani, így például egy új farmert, univerzális blézert, vastagabb anyagú szoknyát, pulcsit, ilyesmiket. Persze ha buliba való holmikat is vásárolnál, bátran keresgélj a miniruhák, topok között, hiszen a szórakozóhelyen, házibuliban biztosan fűtenek és le tudod majd rakni valahol a kabátot, pulcsit.
Na de vissza a tervezéshez, azt is vedd figyelembe, csak némi ruhatárfrissítés vagy teljes csere-e a cél. Ha az előbbi áll fent, a boltok alapdarabokat árusító részlegét nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod, és bevetheted magad az új kollekciókba! Utóbbi esetben inkább olyan holmikat vásárolj, amik mindig divatosak, persze azért a legújabb trendek termékei közül is válogass bátran!

Ami viszont még szerintem fontos, hogy olyan holmikat vegyél, amiket tudsz kombinálni a meglévő cuccaiddal, jól áll, és biztosan hordani fogod. Ha valamit már nagyon régóta szerettél volna (ami az én esetemben egy kámzsanyakú kötött ruha), vedd meg! Ha ez egy nagyobb összeg, csak kiegészítőket vegyél még hozzá, az öv, a karkötő, a nyaklánc, a fülbevaló, a sál mindig jól jön.

Remélem, sikerült valami használható tippet mondanom!=) Jó tervezgetést!
Bye-bye!

2010. október 2., szombat

Kedvenc Glamour-napokon résztvevő üzleteim

Elérkeztünk a sorozat utolsó részéhez, amiben a Mango-t mutatom be nektek.

A Mango egy spanyol cég, bár a központja Barcelonában található, ami igazából katalán város. Tehát a Mango-t is lehet annak tekinteni. Vagy mégsem? Na mindegy, ebbe a vitába ne menjünk bele. A lényeg, hogy Európa-szerte ismert márkáról van szó, amit Magyarországon is megtalálhatunk Budapesten, Pécsett, Győrben és Debrecenben.

Az Allee-i Mango

A Mango követi a bemutatottak közül leginkább a nagy divatházak diktálta trendeket. Mindig képes a megújulásra. Alapjellemző, hogy nőies, letisztult stílusú. A színek, minták nem kiabálnak a ruháról, csendben hívják fel magukra a figyelmet. Gyakoriak a diszkréten csillogó elemek, pasztellszínek alkalmazása. Anyagok tekintetében szintén elegáns: finom pamut, muszlin, selyem és hasonlók. Ügyesen ültetik át a kifutós ruhákat hétköznapi viseletre is alkalmas formába. Persze a sok egyberuha, aktualitás mellett megtalálhatunk sima, egyszerű vagy mintás, jól kihasználható pamutpólókat, farmereket, mindig divatos szövetkabátokat. Szoktak hírességeket felkérni kampányfotózásra, például a tavasz/nyári szezonban Scarlett Johanssont.
Kiegészítők, cipők terén is igényesek: a táskák és cipők igazi bőr alapanyagúak. A bőr mellett velúrcipő is van, akár egy cipőboltban. Ám itt a cipők is nagyon trendkövetőek, örök darabot nem igazán találni. Táskák között annál inkább, mindenféle méretben. Kiegészítők között még vannak ékszerek és napszemüvegek, amik sokszor alkalmazkodnak az aktuális ruhakollekció stílusához.
A minőség kiváló, ennek megfelelően az árak is magasak. Egy táska, ha bőr, 20.000 Ft-nál kezdődik, egy sima póló is 5000, a többi felső onnan felfelé. Kabát, extrább egyberuha, farmerek szintén 15-20 ezer forint. Kiegészítők 4-5 ezer forintnál kezdődnek.

Imádom a Mango-t, még jobban imádnám, ha nem lenne ennyire drága! Oké, lehet, hogy másnak nem az, de nekem igen. Épp ezért inkább leárazáskor és Glamour-napokon szoktam benézni, mert a stílusa nagyon tetszik. Klasszikusok tekintetében szerintem verhetetlen, jó fehér blúzt, kis feketét, szövetkabátot, igényes bőrtáskát érdemes itt venni. Az ékszerek szerintem nem érik meg az árukat, hiszen hasonló darabokat sokkal olcsóbban megkapok bizsuboltokban.
További információért látogass el a www.mango.com-ra!

Ennyi lett volna a három üzlet-bemutatás. Igyekeztem a lehető legtöbb mindent beleadni, és igen, minden posztot saját magam írok, a félreértések elkerülése végett. Remélem, meghoztam a kedveteket a Glamour-napokhoz!
Bye-bye!

2010. szeptember 29., szerda

Kedvenc Glamour-napokon résztvevő üzleteim

Ma, a sorozat második részében a Tally Weijlt fogom bemutatni, amit nyilván sokan ismertek.

A Tally Weijl egy svájci ruházati cég. A jelképe egy pink nyuszi, ami gyakran megjelenik a ruhákon is. Baseli központtal Európa számos országában találunk Tally Weijl üzletet. A teljesség igénye nélkül: Ausztria, Portugália, Olaszország, Hollandia, természetesen Magyarország, és egyéb országok. Magyarországon Budapesten kívül Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron, Szegeden, Pécsett, Tatabányán és Békéscsabán találkozhatunk ezzel az üzlettel.

A westendi Tally Weijl

A Tally Weijl jelmondata: Totally sexy!, tökéletesen türközi a forgalmazott ruhák stílusát. Magabiztos, önbizalommal teli, fiatal nőknek készít kiegészítőket, ruhaneműket és cipőket. Gyakoriak a fényes anyagok, a műbőr, a flitterek és a különleges szabásvonalak alkalmazása. Merész kivágások, feltűnő minták jellemzik ezeket a holmikat. A farmereken gyakori a koptatás, enyhe szaggatás. Rengetegféle koktélruhára, miniruhára lelhetünk, amiket aztán a különböző partikban tökéletesen bevethetünk. A bulisabb ruhákon kívül azért megtalálhatóak szolidabb, nappali viseletre szánt darabokat is, de mindenképp csajos, nőcis stílusban.
Vannak ruhák, amiket estére és nappalra is viselhetünk, természetesen a megfelelő kiegészítőkkel, amiket szintén bőven kínál az üzlet. Ékszerek, sálak, övek a legjellemzőbbek, ezek is csillogóak, feltűnőek. Cipőket is kínálnak, ezek mind nagyon nőiesek. Szerintem nem igazi bőr cipőket árulnak, de azért lehet szépeket látni. A balerinacipő kivételével magas sarkú darabokkal találkozhatunk, amik sokak számára extrának tűnhetnek. Vigyázni kell velük, főleg nappal, nehogy közönségesnek tűnjünk benne. De egy platformos, magas sarkú cipővel pompásan fel lehet dobni egy koptatott farmer-egyszerű felső összeállítást.

A minőség a Tally Weijlben nagyon jó. Tartós cuccokat kínálnak, amik sok alkalomra megfelelnek. A kedvenc pulcsim egy szürke példány onnan van, ahogy egy pink pamut miniruha és egy fekete-fehér csíkos, masnival díszített top is. Sajnos a jó minőséget meg kell fizetni: egy felső 4000-8000 Ft-ig is terjedhet, a kardigánok, pulcsik szintét 5-6 ezer forintnál kezdődnek. A farmerek ehhez képest olcsók, már 6000 körül is találhatunk jókat. A ruhák ára változó, de ötezer forint környékén van a legolcsóbb. Az ékszerek 1000 és 2000, az övek 2000 és 3000 Ft között vannak, a cipők pedig mint egy "rendes" cipőboltban: hat-hétezertől felfelé.

A Tally Weijlt is csak ajánlani tudom, főleg leárazáskor érdemes vásárolni, de ha egy nagyobb összeget szánsz valamire, akción kívül is benézhetsz. Ha meg szeretnéd nézni a kollekciókat, kíváncsi vagy, milyen összeállításokat lehet ezekből kihozni, látogass el a www.tally-weijl.com oldalra!
Bye-bye!

2010. szeptember 24., péntek

Kedvenc Glamour-napokon résztvevő üzleteim

A Glamour-napokban résztvevő üzletek között biztosan mindenkinek megvannak a maga kedvencei, ahogy nekem is. Rengeteg van, ezért csak hármat mutatok be a stílusával, saját véleményemmel! Az első a New Yorker.


A New Yorker egy német ruházati cég, amit 1971-ben alapítottak. A központja Braunschweigban van. Ma 26 országban több mint 750 üzlet található, Magyarországon ebből 29. New Yorkerrel találkozhatsz Budapesten, Győrben, Veszprémben, Egerben, Miskolcon, Tatabányán, Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon, Gödöllőn, Békéscsabán, Kecskeméten, Szekszárdon, Kaposváron, Pécsett, Siófokon, Keszthelyen, Székesfehérváron, Nagykanizsán, Szombathelyen, Sopronban és Nagykanizsán.

A Vörösmarty téri üzlet
A New Yorker két fő márkát forgalmaz, az Amisut és a Fishbone-t. A két márka stílusa gyökeresen eltér.
A Fishbone sportos, fiatalos stílusú. Gyakoriak a feltűnő színek, feliratok, a laza cuccok. Ennek ellenére előfordulnak elegánsabb ruhák, de azt is lázadó stílusban, pl. kockás szövetszoknya vagy nadrág fémcipzárral díszítve. Mégis inkább a szakadt farmerek, kényelmes kapucnis pulcsik, feltűnő felsők vannak túlsúlyban. Ár tekintetében olcsóbb, mint az Amisu, egy felső 2-3 ezer, egy nadrág 8-10 ezer, egy pulcsi 4-5 ezer forint körül van. A minősége megoszlik. Nálunk, a győri New Yorkerben mindig sikerül jó minőségű cuccokat kifognom, ám Budapesten sokszor nincs így, hihető forrásból tudom (köszi, Eni, hogy említetted nyáron ezt =). Lehet, hogy Németország közelsége miatt van így, nem tudom.=) Egyszóval, szerintem a Fishbone jó minőség, ár tekintetében is okés, és a ruhák is tetszenek.
Az Amisu nőies stílusú, szolidabb, mint a Fishbone. Ruháikat a finomabb, egyszerűbb színek, az elegáns, határozott szabásvonalak jellemzik. A bulis ruhák is szolidak, egyszerűek, akárcsak a nappali viseletre szánt holmik. Kifutúkövetőbb, többet alkalmazza az aktuális trendeket. Ár: pár ezerrel drágább, mint a Fishbone. A minősége kétféle lehet: vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz sajnos, saját tapasztalat. A fényes leggingsem egy használat után futni kezdett, ám a bőrdzsekim kiváló: vízálló (mérsékelten), kis szegecsek ellenére szolid, így minden alkalomra tökéletes. A felsők anyaga a Fishbone-nál mindenképp jobb. Összességében elmegy, egész jó, főleg a stílusa tetszik.

Ezen kívül a New Yorker árul fehérneműt, amit azért nem ajánlok, mert műszálas, ami nem kifejezetten egészséges. Az ékszerek, kiegészítők nagyon tetszenek, és jók is. Cipők is vannak, bár azt még nem vettem, jobb szeretek cipőboltban vásárolni. Ott a minőség is jobb szerintem, ugyan lehet, hogy nem: egyszer kipróbálom!=)

A New Yorkert mindenkinek csak ajánlani tudom, bár a feltűnő, a bolt elejére kirakott felsőkkel vigyázz, hacsak nem akarod, hogy többször is szembejöjjön veled az utcán. Ez főleg a feliratos, nagy mintás Fishbone-okkal van így.
Remélem meghoztam a kedved a New Yorkerhez. Ha kíváncsi vagy az új kollekcióra, látogass el a www.newyorker.de honlapra! Jó böngészést!
Bye-bye!

2010. szeptember 23., csütörtök

2010/2011-es csizmadivat

A tél beköszöntével fontos kérdés a megfelelő csizma beszerzése (amire a Glamour-napokon is sort keríthetünk=). A bőség zavara fogad minket a boltokban: sokféle anyag, szín, szabás. Melyik hát a megfelelő? Ebben próbálok segíteni.

A kifutók újítása csizmatéren a kötött vagy szőrmés felsőrész, ez főleg a D&G-nél látható. Előnyük, hogy céljukra tökéletesek: szuperül melegítenek és feldobják a megjelenést. A hátránya, hogy a plusz kötött vagy szőr réteg vastagítja a lábszárat, és "holdjáró" beütése is lehet.
A bokacsizma egy különleges verziójával, a csatos, fűzős cipő-szerű lábbelivel találkozhatunk a Christian Diornál és a DKNY-nál. Bokáig érő szabásuk miatt mindenkinek jól áll, magas sarokkal pedig karcsúsít is.
A szezon abszolút kedvence a combcsizma. Jil Stuart és Christian Dior egyaránt alkalmazta. A csizmát központi elemnek állítva egyszerűbb szabású koktélruhákkal párosították. Előbbinél fényes fekete lakk, utóbbinál bézs velúrbőr darabot láthatunk.
Az utcán is nagy kedvenc lesz a combcsizma, ám vigyázni kell vele. A hozzá felvett ruhadarabok nappalra és éjszakára egyaránt legyenek visszafogottak, mert az önmagában is feltűnő darab könnyen közönségesnek hathat. Betűrt nadrágszárral viseld. A legjobb az univerzális, nem túl fényes fekete bőr anyag, mint a Deichmann 5th Avenue kollekcióban.
Örök divat a térdig vagy valamivel alá érő csizma. Ez idén extra divatos szürke színben lesz, magas sarokkal. A szürke abban tér el a feketétől, hogy inkább fiatalos hatásúvá teszi a szettet ez a mindennel kombinálható szín. A szintén Deichmannos, Graceland velúrbőr csizma minden igényt kielégít!
A csatok, szegecsek, pántok, a glamrock stílus jellemzői is megjelennek idén a csizmákon. A bokacsizmák kedvelt elemei lesznek a csatok, ami az alább kettő lábbelin is látható. A szegecseltre pedig jó példa az utolsó darab, amit egy körszegecses öv ölel körül. Mindhárom Graceland-es.Remélem, segítettem csizmát választani. És hogy nem lett nagyon Deichmann-reklám hatása a dolognak!
Bye-bye!

2010. szeptember 18., szombat

Trendi és praktikus viseletek hidegben

Sajnos az ősz beköszöntével egyre hidegebb van, rétegesen és melegen kell öltözködni. Ám ez nem zárja ki, hogy divatos legyél!Néhány olyan darabot mutatok be, amik nagyszerűek hidegben, praktikusak és szépek!

A mostani kockás ing divat pont kapóra jön ehhez az összeállításhoz. Biztos neked is van egy kedvenc, univerzális fehér topod. Ezt kell most felhasználnod, illetve egy hosszú vagy háromnegyedes ujjú kockás inget. A módszer egyszerű. Felveszed a topot, rá a kigombolt inget. Az ing két "szárát" mell alatt kösd meg, és kész is! Kapj fel hozzá egy csőnacit meg egy tornacipőt, és mehetsz is! Egy ilyen darab tökéletes ehhez:

Minden évben előkerülő kérdés megfelelő pulóver megtalálása. Rengeteg féle-fajta létezik, a választás nehéz. Fontos szempont, hogy meleg legyen, nem is kérdés. A legjobb, ha egyszínűt választasz, lehetőleg díszítésmenteset. Ez azért praktikus, mert könnyen tudod kombinálni más színekkel, mintákkal. A színe legyen univerzális, ugyanezen ok miatt: fekete, szürke vagy fehér a legjobb. A stílusodhoz is passzoljon: elegánsabbhoz vékonyabb, gombos kötött, sportoshoz cipzáras, csuklyás pamut.

Elegáns, nőies stílushoz ugye nem igazán illik egy sportcipő vagy tornacipő. Viszont kiváló alternatíva a magas sarkú bokacsizma. Az őszi szezonban béleletlent válassz, télre majd jöhet a bélelt. Ha mindennapokra szánod, ne legyen túl magas a sarka, 5-7 centiig még bőven jó. Ez a Deichmann bokacsizma nagyon szép velúrbőr, és az ára sem vészes, 7 ezer forint.
Egy kendő vagy egy sál szépen feldobja az öltözéket, és még melegít is. Őszre még elég a pamut anyag, még télig ráérsz a kötött sálakkal. Egyszerű ruhához viselhetsz feltűnő, különleges sálat is. Ilyen a Tally Weijl gyönyörű, pávamintás sálja, és még csak nem is drága, 2500 forint.
És a bizonyos plusz egy, a parfüm. Ősszel-télen már érdemes nehezebb, édesebb illatokra váltani. A vaníliás, cukros, nőies illatok mindig befutók. Próbáld ki a Womanityt a Thierry Mulgertől, a Seductive-et a Guesstől, az Idole d'Armanit a Giorgio Armanitól, a Tresor in love-ot a Lancome-tól és a Young Sexy Lovely-t az Yves Saint Laurent-től!

Ezekkel az apróságokkal trendi és üde színfolt leszel ebben az esős időben!;)
Bye-bye!

2010. szeptember 16., csütörtök

Glamour-napok 2010 október

Már írtam a kedvenc magazinjaimról, és megemlítettem a Glamourt is. A legfontosabbat viszont kifelejtettem, ami most igazán aktuális: a Glamour-napokat!

A Glamour-napok egy mega-giga háromnapos shoppingparti, óriási kedvezményekkel. Na, ez egy kicsit reklámosan hatott!=) A lényege az, hogy az a havi Glamour-hoz jár egy kuponfüzet, tele legalább 100 különféle üzlet általában 20%-os kedvezményre jogosító kuponjaival. Egy kijelölt hétvégén (péntek-szombat-vasárnap) lehet beváltani őket. Évente kétszer vannak Glamour-napok, ősszel és tavasszal. Az őszi október 8-9-10-én én lesz.

Idén voltam először Glamour-napokkor vásárolni, és állíthatom: ez egy szuper találmány!=) Az akkori szerzeményeim: egy felső, egy farmer és egy Mango Haiti táska, ami azóta is a legkedveltebb táskám a sok közül. Ez most sem lesz másként, hiszen a kedvenc üzleteimbe szólnak ismét a tökjó kuponok: Tally Weijl, New Yorker, Jeans Club, Mango, sőt, az akcióban nem résztvevő üzletek ilyenkor plusz leárazásokat csinálnak, ami még pozitívum.

A kuponok szokás szerint az októberi Glamourhoz járnak. Az újság végén pedig egy vicces összeállítás található, hogy készülj fel a vásárlásra. Mindenkinek ajánlom, ahogy ezt a rendezvényt is, hiszen rengeteget lehet spórolni, miközben remekül szórakozol!=) Apropó, NE egyedül menj, hanem legalább egy barátnőddel, persze ő is legyen felszerelve kedvezményekkel. Ne hagyjátok otthon a pénztárcátokat (okosan hó elejére tették.=), a jókedveteket és a kuponfüzeteteket!

Jó szórakozást lányok, és lehet, hogy összefutunk, ha valaki a győri Árkádba tervezi a Glamour-napokat!=)
Bye-bye!

2010. szeptember 6., hétfő

Gyors trendjelentés a suliból

És már megint eltűntem...Ezer bocsi, csak kezdődött a suli meg hasonló király dolgok, szóval kevesebb időm lesz írni. Azért megpróbálok legalább hetente kétszer jelentkezni!

Megpróbálom pozitívan nézni: a suli remek helyszín, hogy feltűnés nélkül figyeljem az emberek öltözködését. Jelentem, a sulinkban a legtöbb odajárónak nagyon jó az ízlése! Ügyesen keverik az aktuális divat legfontosabb elemeit a saját stílusukkal, vagy épp ellenkezőleg: tesznek a divatra, és saját stílusukból készítenek csodás szetteket. Gratulálok Révai!=)

A bőrdzseki alapdarab a legtöbb lánynál. Megszámlálhatatlanul sokan hordják, de a ballonkabát, szövetkabát is népszerű. Szükség is van ezekre a mostani hideg időben. Csőnadrág, Converse csuka, ejtett ülepű farmer és cicanadrág: szinte mindenkin. A merészebbek bátran alkalmazzák az állatmintás cuccokat is. Egy osztálytársam ma egy pánt nélküli leopárdmintás felsőben volt.=) Ez csak a kezdet, az állatminta pulcsikon és cicanadrágokon is megjelenik. Az idősebb lányok bevállalták a legalább 9 centi magas sarkú fűzős cipőt, de az alacsonyabb sarok is közkedvelt. Sok emberen nem is cipő, hanem bokacsizma képében. A szín általában fekete, de egy lányon láttam egy barna fűzős cipőt. Márkák tekintetében az Ed Hardy igen népszerű. Személy szerint nem szeretem, de ha valakinek stílusa, nincs jogom megtiltani, hogy viselje!=)

Kiegészítők: vastag gumis övek mell alatt vagy csípőn. Masnik, virágok kitűzőként és hajban. Nagy nyakláncok, karkötők, mindenféle ékszer. És ami a legjobb: sosem túl sok, mindig pont elég! Táskaügy, ez nem túl extra. Nagy divattáska, oldaltáska, bowlingtáska, hátizsák, ez már tényleg mindenki maga dönti el.

Ennyi lett volna ez a gyors kis jelentés. Megpróbálok minél hamarabb írni valamit!
Bye-Bye!

2010. augusztus 25., szerda

Back to school, avagy legyél tökéletes szeptember elsejére!

A tökéletes külső legfontosabb eleme a megfelelő öltözék. A stílusa persze mindenkinek más és más, de én megpróbálok olyan alapdarabokat bemutatni, amit mindenki tud hordani. Ezek ideálisak suliba, és a persze divatosak.

A suliba érdemes kényelmes ruhákat felvenni, főleg, ha tömegközlekedéssel jársz, esetleg hosszú napod lesz. Magas sarkúnál húzz egy határt, és afölött ne viseld tartósan egész nap. 5-6 centit még biztosan hordhatsz. Ennek ellenére inkább sportcipőt, tornacipőt hordj, sokkal kényelmesebb. Ez a Converse tornacipő például sok mindennel kombinálható, de ha nem szereted ezt a fajtát, egy ilyen Nike sportcipő is tökéletes lehet.

A következő egy alapdarab. A farmernadrág. Nem is kérdés. A lehető legtöbbféle stílusú darabokkal lehet kombinálni, megy hozzá a sportos és nőies összeállítás is. Egész évben hordható, és nagyon kényelmes. A legdivatosabb a csőfazon, és az enyhe koptatás. Ezen a Bershka farmeren mindkettő megfigyelhető.


A felsőkről csak annyit, hogy mindig a stílusodhoz legjobban passzoló darabokat hordd. A választék hihetetlenül széles, biztosan találsz kedvedre valókat. Télre jobbak a hosszú ujjúak, de ha nincs annyira hideg, rövidujjút is lehet hordani. A hagyományos pólókon kívül igen divatosak lesznek a kockás ingek is, színtől függetlenül. Mindenképp szerezz be egyet, tornacipővel és farmerrel viselve kényelmes és trendi viselet.

Ha hűvösebbre fordul az idő, szerezz be egy bőrdzsekit. Már írtam arról, mekkora szerepet kap idén ez az alapdarab, tehát több érv nem is kell.
Egy pulóvert is mindenképp vegyél, olyat, ami jó meleg, télen is tudd hordani. Ebből is ezernyi fazon, szín és anyag létezik, találsz biztosan magadnak!

És most jön a legfontosabb. Az iskolatáska. Nagy divattáskát szerintem nem érdemes hordani, mert ezeket a táskákat nem erre tervezték. Vegyél rendes iskolatáskát, ez hosszútávon sokkal jobb! A fazon mindegy: hátizsák, oldaltáska, és bowlingtáska is jó. Utóbbi kettőnél elkerülheted a gerincferdülést, ha reggel egyik, délután másik válladon viszed a táskát, és napközben is váltogatod. A háromféle táskára három példa: egy Nike hátizsák, egy Björn Borg oldaltáska és egy Converse bowlingtáska.





Remélem, segítettem összeállítani egy tökéletes iskolakezdő outfitet! Kívánok mindenkinek sikeres és izgalmas tanévet!
Bye-bye!

2010. augusztus 22., vasárnap

Back to school, avagy legyél tökéletes szeptember elsejére!

Nemsokára vége a nyári szünetnek, újra kezdődnek a suliba járós, dolgos hétköznapok. De azért vannak előnyök is! Felvonultathatod azokat a szuper rucikat, amiket a nyáron vettél, és keresve sem találhatsz jobb alkalmat arra, hogy beszerezz egypárat a szezon újdonságai közül!
A tökéletes kezdés a részletekben rejlik. Azt fogom megmutatni, hogy az iskolában miként tudod megőrizni fashionista lényedet!=)

Az öltözék egy fontos állomás, de ne ezzel kezdjük. Haladjunk sorban! Smink. Ezt előre megjegyzem, akár egy szempillaspirál vagy szájfény is sokat dob az ember külsején, mégpedig pozitív irányba! Van még kérdés, miért érdemes sminkelni hétköznapokon?

Bőrtípustól függ, kell-e korrekro. Problémás bőrre mindenképp, de ha csak pár pattanás vagy karika a gond, bőven elég az alapozó, némi púderrel kombinálva. Egyébként mindhárom termék. Fontos, hogy ne látszódjon egyik se! Törekedj a természetes hatásra, nincs kiábrándítóbb, mint az alapozócsík a hajtőnél vagy az állnál. Mondani sem kell, hogy MINDIG a bőrszíneddel egyező dolgokat használj. Pirosító nem szükséges, de ha szeretnél, csak minimálisan.

Suliba inkább a szemedet emeld ki, a rúzst hanyagold, mert bármennyire divatos, a tanerők többsége nem igazán értékeli mondjuk a narancssárga szájat. Szempillaspirál, ez alap. A márka mindegy, a típus is, színben maradj a feketénél vagy barnánál. Ezt aztán sok mindennel társíthatod. Jó megoldás, ha felül fekete tussal, alul szemceruzával húzod ki a szemed, utána spirál. Kevés, de mégis tökéletes.
A színekkel óvatosan bánj, csak a szemhéjad mozgó részére tegyél szemhéjpúdert, és ne túl sokat! A füstös szemeket tartogasd inkább buliba. Persze kihúzhatod a szemedet ceruzával, és spirállal fejezd be a műveletet.
Ha van szempilla-göndörítőd, használd spirálozás előtt, mert csodákat művel.

A szájfény legyen visszafogott, szép, csillogó színű. Natúr-bőrszínű, halványrózsaszín, barack, ezek mind tökéletes színek. A tartós szájfény praktikus, nem kell minden szünetben újrakenni.

Van néhány márka, ami jó áron kínál szuper termékeket, ilyen például a Maybelinne, az Essence, az Astor és a Rimmel. Az Avonos, Oriflame-es cuccok is jók. Ezek közül válogass bátran, és tutira össze tudsz állítani egy back-to-school sminkszettet!

A következő részben a ruhákról, kiegészítőkről lesz szó.
Bye-bye!

2010. augusztus 18., szerda

Őszi-téli alapdarabok

Ma következik a sorozat utolsó része. Megmutattam az aktuális trendekből nagyon sokat, írtam, mi lesz divatos ebben az idényben. Sokakban felmerülhet a kérdés: igen ám, de ebből a sok mindenből mi az, amit mindenképp be kell szerezni? Nos, erről is csináltam egy kis összeállítást, képekkel és üzletekkel!

Őszre-télre, de leginkább késő őszre nagyon fontos az átmeneti kabát, ezért ezzel kezdem. Idén reneszánszát éli a jó minőségű bőr, a bőr motorosdzseki. Egy ilyet mindenképp szerezzünk be. Tovább fokozhatjuk a hatást, ha miniszoknyával vagy ruhával viseljük. Alább egy szegecses Pinko dzseki látható.
A második helyre a nagyon praktikus kötött holmik kerültek. Ez nincs megkötve, mi legyen a kötött. Választhatunk ruhát, amit aztán vastag harisnyával vagy leggingsel és csizmával viselhetünk. A pulóver mindig jó, most igazán divatos a hosszított. De a legújabb trendek szerint már szoknya, nadrág, sőt, csizma is lehet kötött. Én egy fekete-fehér csíkos New Yorker pulcsit választottam.


Az állatmintás holmik eddig is közkedveltek voltak, ezért marad divatban, főleg a kígyóminta, de a párduc-vagy a leopárdmintában sem lesz hiány. Fontos tudnivaló, hogy ha állatmintás darabot viselünk, a többi ruha legyen sötét egyszínű. Ezenkívül lényeges, hogy ne keltsünk olcsó hatást. Épp ezért a bizonyos "valami állatmintás" legyen egy egyszerű vonalú pulóvel vagy egy tunikaszerű felső! Én utóbbira szavaztam a New Yorker kollekciójából.
A minták itt nem érnek véget! Az állatmintákon kívül sokan szeretik a kockás mintát is. Az is marad! Kockás igazából bármi lehet, pulóver, felső, nadrág, akármi. De két vagy több kockás holmit ne kombináljunk. Személy szerint imádom a kockás ingeket, így egy ilyet mutatok. Ez egy Esprit-es darab.
A kötöttön kívül a másik "nagy visszatérő" a csipke. Persze csak finoman és mértékkel utcára! Buliba viszont akár a csipkefelsők, leggingsek is előkerülhetnek. Utcára valami szolidabb, a csipkét csak kiegészítő anyagként használó darabot válasszunk, például ezt a szép Promod szoknyát!

Ruha-témakörben ez lesz az utolsó, egy szabásforma. A helyes kis fodrok most is uralni fogják a palettát, a legjobban szerintem pasztellszínekkel mutat. Arra azért figyeljünk, hogy a fodrok optikailag kövérítenek! De ez a laposabb Mango szoknya szinte mindenkinek jól áll.

A cipők között is tarol az '50-es évek stílusa. Egy elegáns, fűzős cipő, mint például ez az Alberto Zago darab, hipernőiessé tesz még egy egyszerű, farmeros összeállítást is. Alapdarab!
Táskák tekintetében valószínűleg mindenki megtalálja a neki tetsző darabot, ugyanis mindenféle táska divatos lesz. A legtrendibbek azonban egy nagyobb fajtával lehetünk, amibe minden belefér: pénztárcától és sminktáskától kezdve határidőnaplón és pluszpulcsin át egészen az apróbb, drogériában vásárolt termékekig. Egy bőrtáska ráadásul hosszú ideig kiszolgálhat. A színe teljesen mindegy, így most nem is ajánlok konkrét terméket.
És végül, következzen egy apró, ám igen fontos kiegészítő. A nagy, csillogó nyaklánc. Ez még a legegyszerűbb felsőt is feldobja. Mivel elég domináns darab, a többi ékszerünk vagy legyen nagyon pici, vagy egyáltalán ne társítsuk több ékszerrel. De ez a bájos Mango darab nem is kíván mást!



Remélem, most már mindenki tudja, mit kell beszerezni a legközelebbi bevásárlókörútján! Ha valami nagyon megtetszett, nyomás, nem véletlenül olyan szemet gyönyörködtetőek ezek az apróságok!
Bye-bye!

2010. augusztus 16., hétfő

Őszi-téli táska-és cipődivat

Következik a sorozat második része, kicsit részletesebben beszélek az őszi-téli táska-és cipődivatról. Most képek nélkül, hiszen nem áll be nagy változás a tavaszi-nyárihoz képest.

A táska örök kiegészítő. Rengeteg fazon marad divatban, így az alkalmi borítéktáska, a nyáron népszerűvé vált minitáska, a mindig divatos, közepes méretű kézitáska és az évek óta taroló XXL méretű táska. Ám megjelenik egy télire igazán aktuális, újszerű díszítés: a szőrmés táska. Bármilyen fazonú táskát boríthat puha szőrme, remekül kiegészít egy elegáns télikabátot vagy bundát. Igazi fashionista darab!=)
Mindegyik táskának számtalan előnye van. A street style-ban a legtöbbet látott két táska a minitáska és ellentéte, az XXL táska. A minitáska akkor praktikus, ha kevés dolgot szoktál magaddal vinni. A nagy táskát ellenben jól megtömheted. Mindegyik fajta jól áll a legtöbb embernek.

Télen ugyebár főleg csizmát hordunk. Ebből a darabból is a szöges ellentétek lesznek divatosak: a maxicsizma, ami már combközépig ér, és az apró bokacsizma. A bőr és a magas sarok lesz igazán befutó, a szín teljesen mindegy.
Cipőkben is marad a magas sarok és a közkedvelt platform. A különleges sarokmegoldásokkal most sem fukarkodtak a tervezők. Fém, kocka alak, üveg, csavarások minden mennyiségben! A bőr itt is befutó, akárcsak a csillogó anyagok. Utóbbinál minél élénkebb színű, annál jobb!

Ennyi lett volna egy kis összefoglaló erről az ágról. Holnap ismét jelentkezem, hiszen még hátravannak a kötelező beszereznivalók, a szezon alapdarabjai!
Bye-bye!

2010. augusztus 13., péntek

Őszi-téli divat a kifutóról

Ugyan még tart a nyár (valaki talán a tengerpartról olvassa ezt a bejegyzést), de a kifutókon és az üzletekben már megjelentek az őszi-téli divat darabjai. Ezt fogom nektek most bemutatni részletesen.

Idén a szürke lesz a fekete. Ezt a színt nappal és éjjel is bátran lehet viselni, sokféle árnyalata van, és szinte minden anyagon, ruhán megjelenik. Kiegészítő színei a vörös és a narancs lesznek mind a sminkben, mind az öltözködésben. A bal oldali ruha Marc Jacobs, a jobb oldali Nina Ricci.



A minták is nagy szerepet kapnak. Az állatmintás ruhák, kiegészítők divatban maradnak, hiszen nagyon közkedveltek, akárcsak a kockás és a virágos minta. Az új minta azonban grafikus, határozott kontúrú, kissé geometrikus. Ezt tilos keverni a virágmintával. Balról jobbra: Moschino, Carolina Herrera, Marc by Marc Jacobs, Anna Sui.
Négy anyag lesz jellemző ebben a szezonban, a tweed, a kötött anyag, a bőr és a csipke. A tweed a kabátokon, kosztümökön kívül alapanyaga lesz overalloknak, fodros szoknyáknak is. Kötött cuccokból is fel lehet öltözni tetőtől talpig: kötött kabát, ruha, sőt a csizma is divatos lesz! A legtöbb bőrt kabátok, dzsekik, csizmák és táskák készítésére használják a legtöbbet, de megjelenik majd a szoknya is bőrből. Újra előkerül az irhadzseki is. A kötött szett Chanel, a baloldali Burberry, a jobb oldali Salvatore Ferragamo.

Természetesen a nőies szoknyák, ruhák is divatosak lesznek. Hódít az '50-es évek stílusa, a csípőig szűk, onnan bővülő, lábszárközépig érő fazon, övvel viselve. Kell is, hiszen hosszítja a lábat. Ez a vonal főleg a Louis Vuittonnál figyelhető meg.

Emellett az abszolút nőies stílus mellett nagy teret kap a férfias vonal is. Fiús szabású ingek, zakók, nadrágok, kabátok, kosztümök. Kiegészítőnek pompásan passzol az irattáska, a fűzős cipők lapos és magas sarkú változata, és a kalap. Hordd konttyal, és rögtön tiszteletet parancsoló lesz a megjelenésed! A bal oldali ruha Salvatore Ferragamo, a jobb oldali pedig Dior.


Érdekes színfolt lesz idén a glamrock stílus, amit személy szerint imádok. Bőr, csillogó felületek, lakk, szegecsek, és fekete minden mennyiségben. A szegecsek megjelennek a cipőkön, táskákon, bőrdzsekiken, arany vagy ezüst színben. A latex vagy bőrhatású leggings is beilleszthető az irányzatba. Az alapdarab talán a bőrdzseki és a platformos fekete magassarkú, ha lehet, szegecsekkel. Frankie Morello nagyon jó, glamrock stílusú szetteket készített erre az idényre.



A kiegészítőkről. cipőkről, illetve táskákról nem beszéltem, ahogy az alapdarabokról sem. Úgy döntöttem, több részletben fogom bemutatni az elkövetkezendő szezon részleteit. Nemsokára találkozunk, sok-sok szép cipővel és táskával!=)
Bye-bye!